2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Winkler: védeni kell a romániai acélipart a tisztességtelen versennyel szemben

  • 2016-03-08 15:35:06

Az Európai Néppárt egy kiegyensúlyozott megoldást szorgalmaz a kínai piacgazdasági státusz elismerésének ügyében, amelyet az Európai Bizottságnak megfelelő időben kell kidolgoznia.

Az Európai Néppárt egy kiegyensúlyozott megoldást szorgalmaz a kínai piacgazdasági státusz elismerésének ügyében, amelyet az Európai Bizottságnak megfelelő időben kell kidolgoznia. Az EB javaslatának a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előírásaival összhangban kell lennie – jelentette ki Winkler Gyula EP-képviselő, az INTA alelnöke múlt szerda este annak a meghallgatásnak a zárógondolataként, amelyet az EPP képviselői szerveztek Kína piacgazdasági státusza elismerésének kapcsán.
„Kínában nincs piacgazdaság. Az Európai Néppárt kiegyensúlyozott megoldást szorgalmaz e kihívás kapcsán. Az Európai Bizottságnak a következő hónapokban ki kell dolgoznia egy javaslatot, amelyet az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa elé terjeszt majd. Ennek a javaslatnak három elvárásnak kell egy időben megfelelnie: hogy összhangban legyen a globális kereskedelem és a WTO szabályaival, valamint az EU ezirányú értékeivel és alapelveivel; hogy vegye figyelembe az EU hosszú távú érdekeit a globális piacon, tekintettel arra, hogy Kína az unió egyik stratégiai partnere; és hogy vegye figyelembe az európai ipar érdekeit, az EU 2020 stratégiai újraiparosítási elképzeléseit, legyen tekintettel arra, hogy az egyes iparágaknak – köztük az acélipar, a vegyipar és mások – szüksége van olyan dömpingellenes védőintézkedésekre, amelyek 2016. december 11-e után is hatékonyan működnek” – magyarázta Winkler Gyula.
Ebben a kontextusban az RMDSZ európai parlamenti képviselője rámutatott, hogy a versenyképességi követelmények miatt, a romániai acélipar kemény szerkezeti átalakításon ment át, viszont ennek a stratégiai ágazatnak megfelelő védelemre van szüksége a tisztességtelen versennyel szemben. „Szülővárosom, Vajda-hunyad német neve nem véletlenül Eisenmarkt, a város fontos kohászati központ volt. 1990-ben évente négy millió tonna acélt termeltek és húszezer munkahelyet biztosított ez az ágazat. Ma, a szigorú átszervezést követően Vajda-hunyadon alig több mint háromszázezer tonna acélt termelnek, a kombinátban pedig csak nyolcszázan dolgoznak. Ez is azt bizonyítja, hogy Romániában az acélipar a versenyképességi követelmények miatt szerkezetileg gyökeresen átalakult, viszont ma, mint stratégiai ágazatot megfelelő kereskedelmi intézkedésekkel kell védeni a tisztességtelen versennyel szemben” – hangsúlyozta Winkler Gyula.
Kína 2001. december 11-i, a WTO-hoz való csatlakozási jegyzőkönyvében szerepel, hogy 15 év elteltével (2016. december 11. – szerk. megj.) elismerik Kína piacgazdasági jellegét, azon módozatok kapcsán, úgy, hogy dömpingellenes intézkedéseket kezdeményezhetnek a Kereskedelmi Világszervezeten belül.

Hogy vinné el a fekete mentő! 54 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 54 perccel korábban

Erről jut eszembe 54 perccel korábban

Rollernagyi 54 perccel korábban

Közönségszolgálat 54 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 54 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 54 perccel korábban

Hírek, rendezvények 54 perccel korábban

4keréken 54 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató