2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újabb jóslat Elon Musktól

Azt követően, hogy Elon Musk és Donald Trump szakítottak, vagyis a világ leggazdagabb embere már nem politizál, ismét felfele ívelnek a Tesla eladásai, annak ellenére, hogy Elon Musk továbbra sem tartja be az ígéreteit, de ez már egy másik téma. Nagyon úgy fest, hogy egészen új tervei vannak, a vállalat második negyedévet értékelő eseményén ugyanis arról beszélt, hogy óriási érdeklődés övezi az önvezető autókat. Igen, azokat, amelyeket Musk már nagyon rég ígér, de valahogy még úgy igazán nem tudott megcsinálni. Kérdés, hogy mikor válhat valósággá az elképzelés.

Az említett eseményen a vállalatvezető arról beszélt, hogy meglátása szerint a full-self driving (FSD) szolgáltatást fogják a vásárlók megvenni, és ahhoz fog járni az autó, azaz a szoftver lesz az igazi érték, nem maga az autó. Továbbá szóba kerültek a robottaxik, amelyek egyre több amerikai városban teljesítenek szolgálatot, igaz, csak a városok bizonyos részein, illetve jelen állás szerint Model Y-okat használnak, nem a kimondottan robottaxinak tervezett Cybercabet. Úgy fest, hogy az utóbb említett modell is egy olyan ígérete Musknak, ami nem éppen a tervezett időben valósul meg. Viszont annak minden bizonnyal nagyon örvend a világ leggazdagabb embere, hogy elmondása szerint az önvezető taxik egyre nagyobb távokat tesznek meg, hetente 10%-kal haladják meg a korábbi futott kilométereiket, és ez – Musk szerint – rendkívül gyors növekedési ütem. A vállalatvezető azt is hozzátette, hogy a robottaxi-szolgáltatás véleménye szerint gyorsan bővülni fog.

A második negyedéves értékelőn Elon Musk és Vaibhav Tanegja pénzügyi igazgató elmondták, hogy a cég hatalmas összegeket fektet az Optimus-projektbe. Musk szerint a fejlett, mesterséges intelligenciával vezérelt humanoid roboté a jövő. Mondjuk azért még nem akarják teljesen elengedni az autózást. Az utóbbi időben a cég rengeteg beruházást hajtott végre, elkezdődött a Tesla Semi nyerges vontató és a korábban említett Cybercab sorozatgyártása, illetve a tervek szerint hamarosan indul a harmadik generációs Optimus gyártása is. Az Optimus 3.0-t a kaliforniai Fremontban készítik majd, ott, ahol korábban a Model S-t és Model X-et gyártották. Az üzem átalakítása már megkezdődött, és Musk szerint az eredmény lenyűgöző. Igaz, más jelzőt, esetleges szerénységet, senki nem is várt tőle.

A késés viszont elérte az Optimust is, bár ebben sincs semmi meglepő. Eleinte ugyanis arról volt szó, hogy a Tesla már 2026-ban, azaz idén elkezdi használni az Optimus robotokat, 2027-ben pedig elérhetővé teszi ezeket az ipari ügyfelei számára. Musk viszont most arról beszélt, hogy egy rendkívül összetett problémát kell megoldaniuk a robotokkal. A vállalatvezető azt nyilatkozta, hogy az egyik legnagyobb kihívás egy olyan autonóm humanoid robotot készítése, amely képes úgy elvégezni feladatokat, hogy csak egyszerűen megkérjük valamire, vagy megmutatunk neki egy videót, tehát programozás nélkül tud cselekedni. Ennek létrehozása még senkinek sem sikerült. Ezek szerint még teljesen nekik sem, emiatt is késik az Optimus.

A vállalatvezető továbbá arról is beszélt a rendezvényen, hogy az autógyártás sokkal nehezebb, mint ahogy azt a legtöbb ember elgondolja, azonban azt is hozzátette, hogy az autógyártás a humanoid robotok gyártásához képest sétagalopp. „Ez lesz a legnehezebben tömeggyártható termék, amit valaha is gyártottunk a Teslánál, mert a roboton minden új” – mondta, ugyanakkor ez felveti azt a kérdést, hogy vajon mennyit fog késni az Optimus, hiszen azt tapasztaljuk, hogy az autók terén is komoly, akár többéves késést is fel tud halmozni a Tesla, elég csak a Semire, a Cybertruckra vagy éppen a Cybercabre gondolni, és akkor a második generációs Roadstert még nem is említettük.


Hasítanak az olcsó villanyautók, örülhet a Volkswagen

Az utóbbi években nemegyszer számoltunk be arról, hogy milyen problémákkal néz szembe a Volkswagen, megírtuk a gyárbezárásokat, a tömeges elbocsátásokat, a szoftverproblémákat. Viszont mostanra úgy fest, hogy habár továbbra is számos problémával néznek szembe, elkezdtek oszlani a viharfelhők a nagy múltú német gyártó feje fölül. Ugyanis elégedetten nyugtázta a Volkswagen-csoport a három belépő szintű elektromos modellje, a Volkswagen ID. Polo, a Škoda Epiq és a Cupra Raval eladásait, amelyek „jelentősen meghaladják a várakozásokat”.

A német konszern azt közölte, hogy mindössze három hónap leforgása alatt több mint 70 ezer megrendelés érkezett az említett modellekre. A triumvirátusból pedig az ID.Polo iránt a legnagyobb az érdeklődés, nagyjából 25 ezer darabra adtak le rendelést. A rendelési volument pedig minden bizonnyal növelni fogja a nemrég megjelent ID.Cross, azaz az elektromos Polo crossoveresített változata. Látjuk, tapasztaljuk, hogy a legtöbben terepjáróval szeretnének járni, az ID.Crossal tehát joggal készülhet arra a Volkswagen, hogy egy sikermodell lesz. Ugyanakkor, aki mégsem crossovert, hanem egy kicsi városi elektromos autót keres, az is megtalálja a számítását a Volkswagen-konszernen belül.

És hogy mi a „tartalmi” különbség az ID.Polo és az ID.Cross között? Röviden nem valami egetrengető, de igazság szerint kár lett volna arra számítani, tudva, hogy a belső égésű motorral szerelt változatok között sincs nagy eltérés. Az ID.Crossban vagy egy 37 kWh-s lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátor teljesít szolgálatot, vagy egy 52 kWh-s nikkel-mangán-kobalt (NMC) akkumulátor. Előbbi 316, utóbbi 436 kilométer megtételére képes a WLTP-szabvány szerint mérve. 


Hosszított változat érkezhet a BMW X5-ből és iX5-ből

A BMW idén júniusban mutatta be a vadiúj X5-öt, és annak elektromos változatát, az iX5-öt. Mindkét változat a BMW friss, Neue Klasse formanyelve szerint készült, vagyis a vesék összementek és függőlegesek lettek, a fényszórók pedig a díszráccsal közös részbe költöztek. Az X5 és az iX5 eközben megtartotta a típus klasszikus sziluettjét és arányait, így nehéz lenne bármilyen másik autóval összekeverni – maximum az iX3-mal lehet, ha felületesen nézzük.

A gyártó még egy bemutatót tartott az extra változatnak, lesz ugyanis hosszított X5 és iX5. Ez a lépés viszont aligha lepte meg a közvéleményt, mivel a kínai piacon népszerűek a hosszított SUV-k, ezért a BMW készített limósított modellváltozatokat a különböző hobbiterepjárókból.

Az X5 és iX5 esetben a nyújtást ezúttal a lehető legegyszerűbb módon oldották meg: a tengelytávba toldottak bele, méghozzá úgy, hogy csak a hátsó ajtókat hosszabbították meg. Logikus, hiszen így kell a legkevesebb egyedileg tervezett alkatrész ahhoz, hogy összeálljon az új modellváltozat. Az igazi meglepetés az, hogy a formát sokkal kevésbé teszi tönkre a hosszítás, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Oldalról egyértelműen látszik a nyújtás – a hosszú hátsó ajtó elég feltűnő –, de ügyesen csinálták, nem lóg ki a lóláb. Utóbbi azért lehet, mert nem estek túlzásba: az X5 és iX5 tengelytávja 130 milliméterrel hosszabb, mint a normál hosszúságú változatoké. A tengelytáv így 3165 milliméteres, szemben az alapmodellek 3035 milliméteres tengelytávjával. A hátsó ülések minden eddiginél kényelmesebbnek ígérkeznek: a dönthető, sokféleképpen paraméterezhető, lábtámaszos foteleket kimondottan a hosszított változathoz tervezték. A hajtásláncokról külön nem esett szó, így esélyes, hogy a nyújtott változat ugyanazokkal lesz elérhető, mint a rövidebb kivitel.

Annyit viszont elárult a BMW a hajtással kapcsolatban, hogy az elektromos modell hatótávja elérheti az 1000 kilométert a CLTC-ciklus szerint mérve, ami még a WLTP-nél is optimistább. Már csak a viszonyítás kedvéért: az Európában kapható iX5 maximum 845 kilométert tehet meg egy feltöltéssel. Ugyanakkor azt nem lehet teljességgel kizárni, hogy a hosszított tengelytáv adta pluszhelyre bepréseltek egy nagyobb akkumulátort, jelen állás szerint hiba lenne teljesen elvetni ezt az opciót. Viszont ez csak akkor fog kiderülni, amikor az első hosszított iX5-ök megjelennek Kína utcáin, ami várhatóan 2027-ben lesz. A hosszított változatokat kizárólag a távol-keleti országban fogják forgalmazni.


Hogy vinné el a fekete mentő! 54 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 54 perccel korábban

Erről jut eszembe 54 perccel korábban

Rollernagyi 54 perccel korábban

Közönségszolgálat 54 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 54 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 54 perccel korábban

Hírek, rendezvények 54 perccel korábban

4keréken 54 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató