2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A világ első szociáldemokrata pártja

  • 2013-05-23 15:41:18

  • MTI

Alapításának százötvenedik évfordulóját ünnepelte csütörtökön a világ első szociáldemokrata pártja, a német SPD.

Alapításának százötvenedik évfordulóját ünnepelte csütörtökön a világ első szociáldemokrata pártja, a német SPD.

A Német Szociáldemokrata Párt (Sozialdemokratische Partei Deutschlands) az első német demokratikus párt és az egyetlen politikai erő, amely a modern német parlamentarizmus kezdete, 1871 óta részt vesz a törvényhozás munkájában. Megalapításától kezdve azért küzd, hogy ne véletlenek határozzák meg az egyén sorsát, mint például a származás, vagy a család anyagi helyzete. Harcol a szabadságért, a demokráciáért, a társadalmi igazságosságért és az esélyegyenlőségért. Következetességét mutatja, hogy „az SPD az egyetlen (német) párt, amely (1890 óta) soha nem kényszerült arra, hogy megváltoztassa a nevét. Erre nagyon büszkék vagyunk” – mondta Sigmar Gabriel pártelnök a napokban Berlinben.

A párt történetének első szakaszában elfordult a kommunizmus forradalmi ideológiájától és politikáját arra az alapra helyezte, hogy a társadalmat reformok révén kell átalakítani, a hatalmat pedig demokratikus választások útján kell megszerezni. Ezt jelzi egyebek között az első SPD-s államfő, Friedrich Ebert tevékenysége, akinek nevéhez fűződik a weimari köztársaság – átmenetinek bizonyult – megszilárdítása.

A köztársaság bukása idején is az SPD volt az egyetlen párt, amelynek frakciója 1933-ban az úgynevezett felhatalmazási törvény ellen szavazott. Hitler ennek a jogszabálynak az alapján parlamenti jóváhagyás nélkül hozhatott törvényeket, ami a demokrácia felszámolását jelentette.

A második világháború óta az SPD három kancellárt (Willy Brandt, Helmut Schmidt, Gerhard Schröder) állított, és 1966-tól 1982-ig, majd 1998-tól 2009-ig volt kormányon.

Legutóbbi nagy reformja az Agenda 2010 nevű program volt, amely a szociális ellátórendszer és a munkaerőpiaci szabályozás átalakítása révén radikálisan karcsúsította a „túlfejlett” jóléti államot. Németország az Agenda 2010 révén visszaszerezte versenyképességét és nem csupán sikerrel vészelte át a második világháború utáni korszak legsúlyosabb világgazdasági válságát, hanem az Európai Unió legerősebb országaként megszilárdította helyzetét. A program sikerét mutatja, hogy az euróövezeti recesszió közepette Németországban történelmi mélypontra süllyedt a munkanélküliség és csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság.

Hogy vinné el a fekete mentő! 52 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 52 perccel korábban

Erről jut eszembe 52 perccel korábban

Rollernagyi 52 perccel korábban

Közönségszolgálat 52 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 52 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 52 perccel korábban

Hírek, rendezvények 52 perccel korábban

4keréken 52 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató