2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem a legjobb napját fogta ki a Marosvásárhelyi CSM kosárlabdacsapata Nagyszebenben: az alakulat kikapott a helyi CSU-tól, amelyet  simán vert egy idény előtti formaellenőrzőn. Martinićék csak mímelték a védekezést a második negyedben, ez pedig végül döntőnek bizonyult.

Sok hibával, kimaradt dobásokkal rajtolt a meccs. A valamivel jobban összpontosító marosvásárhelyiek néhány pont előnyre tettek szert, amelyet a második negyed elején 10 pontra növeltek. Ezt követően azonban lankadt a figyelem védelemben, a nagyszebeniek sorra dobták a kosarakat, és mínusz tízről plusz hétig jutottak, egyébként összesen 33 pontot szereztek a negyedben. Ez a védelmi rövidzárlat döntőnek bizonyult, noha utóbb sikerült visszajönni a meccsbe, sőt egyenlíteni is, de a házigazdák hibái által felkínált lehetőségeket nem tudták kihasználni, hogy átvegyék a vezetést. A hajrában pedig, amikor egy sportszerűtlen szabálytalanság miatt megnyílt az egyenlítés lehetősége, éppen az a Martinić hagyott ki két szabaddobást, majd vesztett labdát, akitől a legkevésbé várták volna. Sánta öt személyi hiba miatt már nem volt pályán az utolsó percekben, és ez sem segített az agresszív hazai védelem átjátszásában. 

Martinić és Person csak a dobásaik felét értékesítették, de a nagy csalódás Gajović, aki alig 11%-ot (!) produkált mezőnyből. 

A Marosvásárhelyi CSM szombaton játssza az első hazai találkozóját az idényben, amikor a Petrolul Ploiești látogat 18 órától a Ligetbe. 

Fotó: a Nagyszebeni CSU közösségi oldala


Jegyzőkönyv 

Kosárlabda Nemzeti Liga, 3. forduló: Nagyszebeni CSU – Marosvásárhelyi CSM 86:80 (13-17, 33-24, 20-21, 20-18)

Nagyszeben, Transilvania sportcsarnok, 1400 néző. Vezette: Laurențiu Grigoraș (Buzău), Amalia Marchiș (Kolozsvár), Narcis Dan (Szatmárnémeti). Ellenőr: Radu Bucerzan (Temesvár).

Nagyszeben: Blumbergs 21 pont (2), Walton 16 (2), Whelan 11 (1), Manchon 8, Özkan 8, Dragoste 7 (1), Barro 7, Ðorđević 2, Bădițașcu 6 (2), Apostol.

Marosvásárhely: Martinić 18 pont (4), Person 16 (1), Sánta 14, Borșa 9 (1), Gajović 8 (1), Lowrance 6, Engi-Rosenfeld 5 (1), Șolopa 4, Sólyom, Nistor.


Eredményjelző

Kosárlabda Nemzeti Liga, 3. forduló:

* A konferencia: SCM U Craiova – Kolozsvári U-BT 71:93, Zsilvásárhelyi CSM – Bukaresti Rapid 64:85, Petrolul Ploiești – Csíkszeredai VSKC 103:45, Nagyszebeni CSU – Marosvásárhelyi CSM 86:80. Az előző fordulóban: Csíkszeredai VSKC – Nagyszebeni CSU 84:86, Bukaresti Rapid – Petrolul Ploiești 99:71;

* B konferencia: Bukaresti CSA Steaua – Foksányi CSM 2007 89:88, Temesvári OMHA Mozzart Bet – Nagyváradi CSM 77:73, Bukaresti Dinamo – Bukaresti Laguna Sharks 88:51, Konstancai CSM Athletic – Galaci CSM 94:98.


Kapcsolódó cikkek:

Marosvásárhelyt elárasztotta a szemét

2022-11-14 17:19:00 // Mezey Sarolta

Elkezdik a szerződésbontás procedúráját a Brantner köztisztasági vállalattal



Hogy vinné el a fekete mentő! 52 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 52 perccel korábban

Erről jut eszembe 52 perccel korábban

Rollernagyi 52 perccel korábban

Közönségszolgálat 52 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 52 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 52 perccel korábban

Hírek, rendezvények 52 perccel korábban

4keréken 52 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató