2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Örömmel értesülhettünk arról, hogy Marosvásárhely az Európa kulturális fővárosa címre pályázik 2021-ben. 

Örömmel értesülhettünk arról, hogy Marosvásárhely az Európa kulturális fővárosa címre pályázik 2021-ben. A kissé fellengzősnek tekinthető kísérlet hallatán arra gondolhatunk, hogy hat év hosszú idő, azalatt sok minden megváltozhat. Egyelőre azonban a gyanútlan külföldinek, aki nem szervezett csoporttal érkezik Maros-parti településünkre, nehéz és körülményes a vásárhelyi kultúrát felfedeznie. 
Csütörtökön délután nagy reményekkel indultunk városlátogatásra. Az első célpont mi más lehetett volna, mint Marosvásárhely emblémája, legszebb épülete, a Kultúrpalota. Kintről alaposan megnéztük, megbeszéltük a látnivalókat, majd a díszes ajtón befele tartottunk. Az őrszobánál bemutatkoztam, s engedélyt kértem, hogy magas rangú külföldi vendégemmel szétnézzünk, amire kemény és udvariatlan elutasítás volt a válasz. Miközben kioktattak, hogy a kifüggesztett program szerint a Kultúrpalota délután négyig látogatható, ismerősöm ámultan nézett szét az előcsarnokban, mint aki csodát lát, de a palota őre durván ránk szólt, hogy azonnal húzzunk el, mert az épület be van kamerázva. A „kedves” fogadtatást megtapasztalva siettünk kifele, s közben elgondolkoztam azon, hogy ha valaki a kora délutáni órákban érkezik megyeközpontunkba, mivel töltheti el az idejét. A Kultúrpalotának, amely turisztikai vonzereje lehetne a városnak, ha éppen nincs előadás, csak a külsejét fogja látni, holott kedves idegenvezetők sok rejtelmét, szépségét is elmagyarázhatnák, ahogy külföldi, kevésbé díszes látványosságok esetében megtapasztalhatjuk. A Marosvásárhely mai „kul-túrájával” való első találkozást követően a régi városháza megtekintésével, ahol nincsen látogatási program, már nem is mer próbálkozni a turista, aki a szecessziós külső, az óratorony és egy, a tér hangulatához nem illő szobor látványával marad. Ha nem ismerős a városban, a Főtér palota felőli részét „díszítő” semmitmondó tömbházak láttán végleg elmegy a kedve a további próbálkozástól. Irányítótáblák, nagyobb méretű pannók, amelyek jól elférnének a főtéri parkban, s a Bolyai térre, az ott található Teleki Tékára (amely egyébként 18 óráig nyitva tart), a Református Kollégium épületére, a várra és a Vártemplomra hívnák fel a figyelmét, sajnos nincsenek. Semmilyen nyelven. S ha a látogató a vár megtekintésével próbálkozna, amit nagyszabású hangverseny keretében hivatalosan is megnyitottak, ott sem lesz része kedvezőbb fogadtatásban. A vár mellett zajló munkák miatt pedig, annak, aki nem nyer bebocsátást, kívülről szemlélődve az összkép nem lesz túlságosan csalogató. A Színház tér látványa – a magányos temlomtornyon kívül – a műemlékekre kíváncsi látogatónak semmitmondó, maradt tehát a plébániatemplom, ahol megpihenhet, nézelődhet. Ha netalán kíváncsi lenne, az ortodox katedrális sem tekinthető meg du. 5 óra után, és előzékeny fogadtatásra ott sem lehet számítani. A kedvesség, a mosoly, a turista megbecsülése ebben a feszültségektől terhes városban alig pislákol, és sok helyen meg sem gyúlt még. Késik a műemléknek számító épületek megígért többnyelvű feliratozása, amihez sok reményt a meglévő törvényes előírások alapján sem fűzhetünk, ha arra gondolunk, ahogy a város polgármestere a kétnyelvűnek csúfolt utcanévtáblák megrendelésével újra átverte a lakosságot és képviselőit, s ebbe könnyen bele is nyugodtunk. Pedig az utcák kereszteződéséhez korábban kihelyezett táblák esetéből, amelyekre csak az utca szó került fel magyarul, tanulhattunk volna. Ez a rosszkedvű város, ahol az üzletek, szolgáltatóegységek többségében egyre csúnyábban néznek arra, aki nem románul szólal meg, ahol a műemlékeket nemcsak a feltételezett tolvajoktól, rongálóktól, de a látogatóktól is mogorva, udvariatlan cerberusok védik, ahol a tájékoztatás messze áll attól, hogy turistabarát legyen, egyelőre csak a „kulturálatlan” vendégfogadó címre pályázhatna. 

Hogy vinné el a fekete mentő! 47 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 47 perccel korábban

Erről jut eszembe 47 perccel korábban

Rollernagyi 47 perccel korábban

Közönségszolgálat 47 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 47 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 47 perccel korábban

Hírek, rendezvények 47 perccel korábban

4keréken 47 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató