2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Túlteljesítette a tervet a marosvásárhelyi teremlabdarúgó-csapat – számolt be a rövid téli szünet után a csapat szakmai stábja, az idény előtt azonban nem számítottak arra, hogy sikerül bejutni a rájátszásba, ám most, két fordulóval az alapszakasz vége előtt, biztosan a 3. helyen végzik ezt. Cosmin Gherman vezetőedző szerint a három tapasztalt válogatott játékos (Iszlai, Küsmödi, Covaci) érkezése mellett ezt az tette lehetővé, hogy a fiatalok nagyon sokat fejlődtek rövid idő alatt, és már nem szeppennek meg egyetlen ellenféllel szemben sem.

Hogy a csapatnak nagy tervei vannak, jelzi, hogy a téli időszakban két válogatott játékost tudtak leigazolni. A válogatott tartalék kapusa, Roberto Voin a Dévai Westtől érkezett, míg Mihnea Toader, aki a tavaly a Temesvári CFR játékosa volt, Franciaországból igazolt haza, ahol az őszi idényben szerepelt. Érkezésükkel a CSM gyakorlatilag egy teljes válogatott sorral tud pályára lépni. És noha nem feltétlen célkitűzés a bajnoki döntőbe jutás, minden mérkőzést a rájátszásban is megpróbálnak győzelemre játszani – ígérte meg Cosmin Gherman.

A bajnokság amúgy már a hétvégén folytatódott, a CSM kedden 18 órától a Dévai Westet fogadja a Simon László sportcsarnokban.

Ezekkel a mérkőzésekkel indul újra a bajnokság

A román futsal élvonalában a hétvégén véget ért a téli szünet. A bajnokság az alapszakasz 13., utolsó előtti fordulójával folytatódik.

Elsőként Mărășești-en játszottak, ahol tegnap, a lapzárta után véget ért mérkőzésen a Mausoleul az FK Székelyudvarhely együttesét fogadta. A Román Labdarúgó Szövetség honlapján azt írták, a tabella utolsó helyén álló hazai csapat számára a hátralévő két fordulóban az egyetlen feladat az lehet, hogy átadja a sereghajtói pozíciót az előtte álló Bodzavásári Luceafărulnak. A tegnapi mérkőzésen ugyanakkor a visszavágás vágya is hajtotta a hazaiakat, hiszen a két csapat idénybeli első találkozóján a székelyföldi együttes csillagászati, 37-2-es különbséggel győzött az akkor ifjúsági játékosokkal kiálló, vranceai együttes ellen.

A bodzavásáriak sem esélyesek a United Galac elleni, mai, hazai mérkőzésen. Az első találkozón a kikötővárosiak 9-2-re nyertek.

Az idei első forduló utolsó két mérkőzését, így a marosvásárhelyiek már említett, Dévai CSM elleni találkozóját, valamint a Sepsi SIC – Temesvári CFR 1933 találkozót kedden rendezik. (F.A.)


 Fotó: FRF



Hogy vinné el a fekete mentő! 53 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 53 perccel korábban

Erről jut eszembe 53 perccel korábban

Rollernagyi 53 perccel korábban

Közönségszolgálat 53 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 53 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 53 perccel korábban

Hírek, rendezvények 53 perccel korábban

4keréken 53 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató