2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több oka lehet az alvászavarnak

  • 2018-03-21 16:04:13

  • MTI

Valamilyen betegség és a rendszertelen életmód is okozhat alvászavart – hívta fel a figyelmet Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Purebl György az alvás világnapja alkalmából kiemelte: annak, aki rendszeresen kialvatlannak érzi magát, alvászavara lehet.
Ezt okozhatja valamilyen „társbetegség”, mint például lelki betegség, depresszió, de magas vérnyomás is. A rendszertelen, egészségtelen életmód is előidézhet alvásproblémákat – közölte.
A szakembert kérdezték a különböző alvássegítő készítményekről is. Purebl György úgy vélekedett, az ilyen tabletták csak „pótszerek”, rendszeres használatuk helyett inkább orvoshoz kell fordulni.
A Semmelweis Egyetem közleménye szerint Magyarországon az emberek több mint 9 százaléka szenved krónikus inszomniában.
Ez azt jelenti, hogy az érintettek legalább három hónapon keresztül többször alszanak rosszul, mint jól, annak ellenére, hogy egyébként lenne lehetőségük aludni. Emellett nappali tünetek, például koncentrációs zavar, nyűgösség vagy hangulati ingadozás is jelentkeznek náluk.

Hogy vinné el a fekete mentő! 10 órával korábban

Erről jut eszembe 10 órával korábban

Rollernagyi 10 órával korábban

Közönségszolgálat 10 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 10 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 10 órával korábban

Hírek, rendezvények 10 órával korábban

4keréken 10 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató