A húsvétot követő ötvenedik napon ünneplik az egyetemes egyház születésnapját, pünkösdöt. Az idén május 19-én. Az apostolok ekkor indultak első térítő útjukra idegen népek közé. Pünkösd húsvét után a hetedik vasárnapra, az ötvenedik napra esik, görög eredetű neve – pentacosta – erre utal.
A pünkösdi népszokásokban az ősi pogány tavaszünnepek üzennek a mának: májusfaállítás Magyarón, királyválasztás Csáváson, a hajnali Babba Mária – a kelő nap – várása a somlyói nyeregben. S ebbe a sorba illik a zöldágazás, alakoskodás, esővarázslás. A pünkösdi harmatot patyolat zsebkendőbe kell szedni. Szembetegségekre, de szeplő ellen is kiváló szer – tartották. A mosdóvízbe szórt rózsaszirom egészségedet megőrzi – vallák mások.
Piros pünkösd napja.
A piros szín, a rózsa nemcsak jelző, de jelkép – egész Európában. Domenica Rosata – rózsás vasárnap – az ünnep vasárnapja volt a középkori Itáliában és Spanyolhonban. Dél-Európában ma is „rózsák húsvétja” a pünkösd.
Pünkösd másodnapján
gyönyörű a hajnal,
hangos pünkösdölők
indulnak a dallal:
„A pünkösdi rózsa
kihajlott az útra,
gyere bé, viloja,
szakassz egyet róla...”
– szőtte bele a pünkösdi rózsákat Áprily Lajos unokáinak írt versébe, az Álom a vár alatt gyermekversek egyikébe. De milyen rózsa vajon a költő pünkösdi rózsája?
Ennek felderítésére Rapsonné erdejéből kiránduljunk kissé nyugatnak, a Kopasz Detunata alá. S időben is messzebb: a férfiember legénykorába!
Mi itt a téli Szép titkát kerestük
– kezdi mesélni történetét Gruzda Jánosnak, a tél-festőnek Áprily a közös téli emlékről. Régi szokás, alig él, hogy a legények pünkösdkor hajnalban kimennek a határba, koszorút kötnek pipacsból, búzavirágból, sáfrányból, s azt a kiválasztott lány ablakába csempészik még napkelte előtt. A fiatal legénykék ilyenkor még nem mernek a lány szemébe nézni, nehogy megigézze őket. Ez még tavasz. A szembenézés nyara farag majd embert a legényből. Áprily így fejezi be máig érő üzenetét:
Halomba, zápor-gyöngyösen letépem,
ami virág van száz vadrózsafán,
és virradatkor óriás csokorral
bedobom a leányok ablakán!
Áprily pünkösdi rózsája a vadrózsa lenne tehát.
Jómagam sáfránymezőt csempészek ma ablakodba, kedves Olvasóm. A kárpáti sáfrány- (Crocus heuffelianus) mező évekkel ezelőtti májuson mutatta így magát nekem a Madarasi Hargitán.
De hadd tegyek egy rózsaszálat most az 1937. május 22-én elhunyt Balázs Ferenc mészkői szobrára is.
Azt a fiút már több tavasz megpróbálta. De minden tavaszára nyár nélkül köszöntött a tél. Nem akart már több tavaszt, több lehervadást. Kivágta a szívét a testéből, és a lelkébe zárta. Azt hitte, hogy így nem érnek el hozzá a megejtő vágyak, amiket a szem és az ajak rajzol a szívbe.
S a vágyak a lelkén keresztül is megtalálták az utat! Álmában lopózkodtak a szívére. Szívére ültek, mint nehéz álmok. S reggelig pirosra festették az arcát.
– Valakit nagyon kívánok – suhantak ki a száján a vágyak.
– Valakit meg kell keresnem – mondta, és még egyszer nekiindult az új tavasznak. Nem is a tavasznak. A nyarat kereste. Mindig a nyarat kereste
– illeszteném ide az unitárius pap A nyár meséjét, amit valamikori év decemberében vetett papírra.
A pünkösdi rózsa nevet sok őshonos Kárpát-medencei növényünk viseli. A fehér vagy rózsaszín peóniák csak bazsarózsa névre hallgatnak, csak a mélypirosat tiszteli a magyar nyelv pünkösdi rózsának. De az ekkor nyílni kezdő babarózsát, más helyütt a halványpiros labdarózsát, vagy a zergeboglárt, vagy éppen a havasi rózsát, a rododendront is e névvel illették.
Megyünk a nyárnak. Virágaiban december zúzmarája, márciusi rügyek pattanása érleli a termést. Decemberben fogant nyarunk ne legyen pünkösdi királyságunk – üzenem a Kárpát-medence nyugati határából, Kám mellől, a Jeli arborétum rododendronjai alól.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
