2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Szövetségi Állandó Tanács állásfoglalása

  • 2012-04-10 17:00:09

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség bízik Borbély László ártatlanságában, támogatja és kiáll mellette.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség bízik Borbély László ártatlanságában, támogatja és kiáll mellette. A Szövetségi Állandó Tanács azon az állásponton van, hogy az RMDSZ politikusa ellen indított bűnvádi eljárás politikai célzatú, lejárató hadjárat, amelynek eredményeképpen félreállították a szövetség egyik vezetőjét, a román kormány egyik leghatékonyabb miniszterét.

A Szövetségi Állandó Tanács tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy az igazságszolgáltatás eljárásáról a vizsgált személy nem hivatalos módon, hanem a médiából szerez tudomást, ez az alapvető emberi jogok és az ártatlanság vélelmének súlyos megsértése.

Borbély László kiváló miniszter volt, akinek munkájára az elkövetkezőkben is számít a szövetség, hiszen a vele szembeni bizalom töretlen. Borbély László lemondásával bebizonyította mindenki számára, hogy egy rendkívül szilárd jellemű ember, aki nem ragaszkodik a tisztségéhez, és semmilyen módon nem kívánja akadályozni az igazságszolgáltatás munkáját. Bízunk abban, hogy ez az ügy a lehető legrövidebb időn belül tisztázódik, és bebizonyosodik mindenki számára, hogy az ellene felhozott vádak teljes egészében megalapozatlanok és hamisak.

A Szövetségi Állandó Tanács ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az igazságszolgáltatás intézményei minél hamarabb bonyolítsák le és véglegesítsék az ilyen ügyeket. Nagy Zsolt volt informatikai miniszter esete is mutatja, hogy az éveken keresztül elhúzódó ügyek politikai pályákat törnek derékba, emberi életek sínylik meg a hosszas eljárást.

Mint ismeretes, a Korrupcióellenes Ügyosztály Borbély László ellen befolyással való üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat-tétel miatt bűnvádi eljárás beindításának lehetővé tételét kérte a főügyésznél. Ezt követően a szövetség politikusa lemondott a környezetvédelmi minisztérium éléről.

*

A képviselőház jogi bizottsága tegnap tíz igen és három nem szavazattal jóváhagyta az ügyészség kérését a Borbély László volt környezetvédelmi miniszter elleni bűnvádi eljárás megkezdésére. A végső döntést a képviselőház április 24-i plenáris ülésén hozzák meg.

 

  

Hogy vinné el a fekete mentő! 23 órával korábban

Erről jut eszembe 23 órával korábban

Rollernagyi 23 órával korábban

Közönségszolgálat 23 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 23 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 23 órával korábban

Hírek, rendezvények 23 órával korábban

4keréken 23 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 4 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató