2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház honlapján közölt születésnapi köszöntővel kívánunk jó egészséget és sok örömöt a város jeles jubiláló személyiségének!

„Székely Ferenc a marosvásárhelyi színházi élet fontos alakja, ő az a figura, aki a színházat is kenyéren ette. Minden érdekelte, ami színház. Egyszerre volt színész, irodalmi titkár, dramaturg, színházigazgató, minden, amire a színháznak szüksége volt. Mindenki Feri bácsija nem volt »könnyű eset«, hiszen miközben alázatosan szolgálta Tháliát, mindig mindenről határozott véleménye volt, amit nem rejtett véka alá. Ennek a kritikai hozzáállásnak nagyon fontos szerepe volt a színházak működésében. Jó volna ma is egy-két hozzá hasonló, érdemben bíráló színházi ember.

Isten éltessen, kedves kolléga!”

Székely Ferenc 1932. július 26-án született Udvarfalván. 1954-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, majd a Székely Színház dramaturgként alkalmazta. 1961–1964 között a bábszínház igazgatója volt, majd visszatért a színházba, és 1992-ig, nyugdíjazásáig ismét dramaturg volt. Mindemellett színészként kisebb-nagyobb epizódszerepeket is megformált, de az ő nevéhez fűződik a Leánykérés holnap című színdarab is, melyet ő írt.





Hogy vinné el a fekete mentő! 14 órával korábban

Erről jut eszembe 14 órával korábban

Rollernagyi 14 órával korábban

Közönségszolgálat 14 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 14 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 14 órával korábban

Hírek, rendezvények 14 órával korábban

4keréken 14 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató