2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szabó T. Anna költő, író és Egri Kati színművész kapta az első alkalommal átadott Szabó Magda-díjat, mely a Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas író, költő, műfordító, a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb képviselőjének munkássága és személye előtt tiszteleg.

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében tartott szerdai ünnepség után Juhász Anna irodalmár az MTI-nek elmondta, hogy az irodalmi elismerést Szabó Magda jogörököse, Tasi Géza alapította.

A díjat az idei évtől minden évben olyan művészeknek adják át, akik munkásságukkal sokat tettek Szabó Magda munkásságának életben tartásáért – hangsúlyozta Juhász Anna, aki hozzátette, hogy a hagyományteremtő szándékkal alapított elismerést minden évben egy író, valamint egy társművészeti ágban alkotó személy kapja.

Szabó Magda minden karakterében az emberi élet törékenységét mutatja be, melyhez a két díjazott különösen tud kapcsolódni – fogalmazott Juhász Anna, aki emlékeztetett, hogy Szabó T. Anna a verseiben erősen kötődik a debreceni születésű íróhoz, Egri Kati pedig nemcsak a legendás 1978-as négyrészes filmsorozatban, az Abigélben, hanem élete második szakaszában, a Szabó Magda Régimódi történet című regényéből készített, Bereményi Géza által rendezett filmadaptációban is tudott egy olyan szereplővel azonosulni, mely Szabó Magda életművének az egyik csúcsa.

Október 17-én, pár nappal a Szabó Magda 106. születésnapja után a Várkert Irodalom sorozat részeként „Vagyok az élő suhanás” című esttel tisztelegnek az író előtt – emelte ki az irodalmár, aki elmondta, hogy az esten Szabó T. Anna, Grecsó Krisztián, Verebes Linda, valamint Pindroch Csaba fognak közreműködni.

A Juha Richárd Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész által készített díjakat Tasi Géza felesége, Raboczky Andrea nyújtotta át a díjazottaknak.


Egri Kati Jászai Mari-díjas színművész (b) és Szabó T. Anna költő, író, miután átvették a Szabó Magda-díjat a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében tartott ünnepségen 2023. október 4-én. Az irodalmi elismerést Szabó Magda jogörököse, Tasi Géza alapította. A Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas íróról elnevezett díjat első alkalommal adták át 
 Fotó: MTI/Máthé Zoltán


Hogy vinné el a fekete mentő! 49 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 49 perccel korábban

Erről jut eszembe 49 perccel korábban

Rollernagyi 49 perccel korábban

Közönségszolgálat 49 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 49 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 49 perccel korábban

Hírek, rendezvények 49 perccel korábban

4keréken 49 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató