2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sorsoltak a röplabda A1 osztályban

Mint minden évben, idén is a röplabdaszövetség készítette el elsőnek a következő bajnoki idény műsorát.

A női mezőnyben az A1 osztályban indul a CSU Medicina, amely a SCM U Craiova visszalépését követően kapott meghívást. Hogy milyen összetételű csapattal vág neki az élvonalnak a marosvásárhelyi együttes, még nem ismert, azt azonban már tudjuk, hogy október 7-én, az első fordulóban hazai pályán játszik, az ellenfele pedig az a Konstancai CSM lesz, amely az osztályozó tornán hét meccslabdát mentett a marosvásárhelyiek ellen, hogy aztán megnyerje a közvetlen feljutást érő meccset. Így az idény mindjárt visszavágóval indulhat, noha borítékolható, hogy az összeállítás egyik fél esetében sem hasonlít majd ahhoz, amelyet a májusi mérkőzésen láthattunk, hiszen egy egészen más színvonalú bajnokságról van szó, amelyben egy másodosztályos keretnek semmi esélye a helytállásra.

Ugyancsak kisorsolták a Románia-kupa első körének párosításait. Az oda-vissza rendszerben rendezett nyolcaddöntőben a CSU Medicina ellenfele a CSO Voluntari lesz, a győztes pedig a negyeddöntőben a sokszoros bajnok és címvédő Balázsfalvi Alba Voleijel találkozik. 

Az első forduló október 7-ei időpontján kívül a további játéknapokat még nem ismertették, így egyelőre csak a mérkőzések sorrendje ismert. Eszerint a CSU Medicina ellenfelei a CSM Konstanca után sorban a következők: Bákói Știința (idegenben), Lugosi CSM (otthon), Bukaresti Rapid (i), Balázsfalvi Alba Volei (o), CSO Voluntari (i), FC Argeș Pitești (o), CSM Târgoviște (i), Bukaresti CSM (o), Brassói Corona (o), Bukaresti Dinamo (i).


Hogy vinné el a fekete mentő! 12 órával korábban

Erről jut eszembe 12 órával korábban

Rollernagyi 12 órával korábban

Közönségszolgálat 12 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 12 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 12 órával korábban

Hírek, rendezvények 12 órával korábban

4keréken 12 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató