2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Élményen keresztül tanítani

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karának Matematika-Informatika Tanszéke mellett működő Kiss Elemér Szakkollégium idén immár tizenhatodik alkalommal szervezte meg október 17–19. között a kreatív programozói tábort. 

A székelykeresztúri Sóskút Diákszállóban megrendezett háromnapos eseményen Erdély számos városából összesen 72 egyetemi hallgató és középiskolás diák mérhette össze kreativitását és programozói tudását. A tábor idei központi mottója a zöldinformatika volt, amelyhez kapcsolódva a résztvevők két jövőbe mutató feladat közül választhattak: az egyik a Lunar AgroTech – egy okosmelegház és ellátási lánc tervezése a Holdon, amely az űrkutatás és a fenntarthatóság találkozását modellezte, a másik a Battleship PvP – egy többjátékos stratégiai játék fejlesztése volt, ahol a csapatok által készített alkalmazások a vasárnapi záróeseményen online mérhették össze erejüket.

A három nap során a diákok csapatokban dolgoztak, miközben szakmai és közösségi élményekkel is gazdagodtak. A hétvége nemcsak a kódolásról szólt – a programban helyet kapott sport-, társasjátékest, szabadulószoba, éjféli zsíroskenyerezés és reggeli torna is, hogy a kreatív energia minden formában felszabadulhasson. A technológiai vállalatok szakmai előadásai értékes betekintést nyújtottak a résztvevőknek a nemzetközi IT-trendek és iparági gyakorlatok világába, inspirálva a fiatalokat a további fejlődésre.

A szervezők szerint a tábor idén is igazolta küldetését: élményen keresztül tanítani, inspirálni és közösséget építeni. „A programozás nemcsak technológia, hanem alkotás, közösség és gondolkodásmód is. A fiatalok ebben a táborban mindhárom szinten fejlődhettek” – hangsúlyozta dr. Kovács Lehel, a tábor egyik főszervezője. Társfőszervezője, dr. Osztián Erika úgy nyilatkozott: „A közös munka során a diákok nemcsak szakmai tapasztalatot szereztek, hanem megtanultak együtt gondolkodni, egymást segíteni és felelősséget vállalni a közös célért – ezek az élmények sokszor többet jelentenek bármilyen tananyagnál”. 

A kreatív programozói tábor továbbra is a régió egyik legizgalmasabb informatikai közösségi eseménye, ahol a következő generáció fejlesztői nemcsak kódolni tanulnak, hanem a jövőt is formálják: zölden, csapatban, kreatívan – tájékoztat a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának sajtóosztálya. 


Fotó: Botos Kristóf Gábor



Hogy vinné el a fekete mentő! 51 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 51 perccel korábban

Erről jut eszembe 51 perccel korábban

Rollernagyi 51 perccel korábban

Közönségszolgálat 51 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 51 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 51 perccel korábban

Hírek, rendezvények 51 perccel korábban

4keréken 51 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató