Olvasom, hogy a múlt hét végén Marosfőn tartották a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok találkozóját, amelyen a megye prefektusa és a két székely megye – Hargita és Kovászna – ortodox püspöke mellett részt vett Mircea Duşa hadügyminiszter is.
A találkozón memorandumot fogadtak el, amelyben arról panaszkodnak, hogy a két székelyföldi megyében többségben élő magyarok hátrányosan megkülönböztetik az ott élő románokat, a térségben „uralkodó magyar kisebbséget” a pozitív diszkrimináció eszközeivel védik, a románokat pedig identitásuk elvesztése és az elvándorlás veszélyezteti. Ezért stratégia kidolgozását kérik nemzeti önazonosságuk megőrzésére és alapvető szabadságjogaik biztosítására, illetve támogatást a központi költségvetésből saját civil szervezeteik támogatására.
Ám ennél érdekesebb, hogy azt kérik, a román állam „erősítse meg jelenlétét a prefektúra intézményében, illetve az ennek alárendelt hivatalokban, és a hadsereg meg a rendfenntartó erők által úgy, „ahogy az olasz állam is eljárt Dél-Tirolban, az úgynevezett Székelyföld etnikai alapú szeparatizmusának a hívei által oly gyakran emlegetett tartományban”. Emellett külön kormányhivatalt is vindikálnak maguknak, amely kizárólag a székelyföldi románok ügyeivel foglalkozna. És miközben a székelyföldi románok „keserű sorsán” siránkoztak, arra is felhívták a figyelmet, hogy bár nincs rá törvény, „működik a térségben a magyar autonómia”.
A miniszter kivágta a rezet: a magyarokat képviselő szervezeteknek meg kell érteniük, nincs helye az autonómiaköveteléseknek, egy kisebbségnek be kell tartania az ország alkotmányát, főleg az első cikkelyt! Szerinte a magyarság képviselői a parlamentben vagy bármiféle magas rangú köztisztségben, bár az alkotmányra esküsznek, minden tevékenységükkel ez ellen dolgoznak, és a magyar kisebbséget a román többség ellen hangolják. Így aztán a három székely megye románságát képviselő civil fórum a térség „egyensúlyfaktora”, amely megpróbálja „tompítani” a két együtt élő közösségben a (magyar) politikusok által szított feszültséget.
A miniszter önmagával is ellentmondásba keveredik. Egyrészt külön kormányhivatalt követel, miközben az alkotmány és a törvényes előírások mindenkire kötelező voltáról szónokol. Másfelől azt szeretné, ha a román állam úgy viselkedne Székelyföldön, ahogyan az olasz kormány tette Dél-Tirolban.
Arról nem beszélt – ezért beszélünk mi –, hogy az olasz állam különböző manőverekkel valóban meg akarta akadályozni az említett térség autonómiáját, és miután 1946 szeptemberében aláírták a Gruber-De Gasper-i Egyezményt, amely szavatolta a német kisebbség számára a törvényhozói és végrehajtói autonómiát Bozen tartományban, megpróbálta kikerülni a végrehajtását. Amint arról sem, hogy több évtizedes vita után végül az olasz parlamentnek is meg kellett szavaznia a valódi kisebbségi területi autonómiát megteremtő autonómiastatútumot, amely egyebek között előírja, hogy a közszférában a munkahelyeket az egyes településen élő népcsoportok arányában osztják el, a német és az olasz nyelv a hivatalokban egyenlő rangú, és köztisztviselő eleve nem lehet, aki nem rendelkezik mindkét nyelvből nyelvvizsgával.
Vajon teszik, de nem tudják? Ha az ottani románok „jogkövetelései” eredménye Székelyföld autonómiája lesz, akkor, ahogy a székely mondaná, minden oké.
