2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rendőrtüntetés a fővárosban

A bukaresti Victoriei téren tüntettek szerdán a rendőröket, illetve a börtönőröket tömörítő szakszervezeti szövetségek képviselői. A tiltakozók nem értenek egyet a munkaügyi minisztérium által közvitára bocsátott sürgősségirendelet-tervezettel, amely szerint a bértörvényben 2022-re előirányzott összeg és a 2021. decemberi fizetésük különbségének mindössze egynegyedével nőne a fizetésük.

A szakszervezet képviselői szerdai közleményükben hangsúlyozták, béreiket immáron két éve befagyasztották, miközben több mint 25 százalékkal nőttek a fogyasztói árak. „Nem kérünk a kormány asztaláról elénk dobott morzsákból, a törvényben előírtaknak megfelelő bért követeljük” – fogalmaztak a közleményben.

Hozzátették, miután hat napon át tiltakoztak, úgy érzik, a kormány és a koalíció „hátat fordított a követeléseiknek”. Azt is felrótták, hogy a kormány épületénél tartott tüntetés alkalmával a kabinet három olyan alkalmazottját küldték el a tárgyalásra, akik nem értették meg a rendőrök követeléseit, és a vonatkozó törvényekkel sem voltak tisztában. Bár Lucian Bode belügyminiszter az augusztus 16-i egyeztetésükön világosan elmondta, hogy van pénze a szaktárcának a bérkülönbözet felének a kifizetésére, a döntés még várat magára, „a politikai játszma folytatódik” – nyomatékosították. 

Vasile Zelca szakszervezeti vezető szerdán azt nyilatkozta, a 2017/153-as bértörvény maradéktalan alkalmazását követelik, ragaszkodnak hozzá, hogy a bérkülönbözet legalább felét megkapják ebben a hónapban, a másik felét pedig néhány hónap múlva, az év végéig.

Hogy vinné el a fekete mentő! 15 órával korábban

Erről jut eszembe 15 órával korábban

Rollernagyi 15 órával korábban

Közönségszolgálat 15 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 15 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 15 órával korábban

Hírek, rendezvények 15 órával korábban

4keréken 15 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató