2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rekordalacsony az éves infláció

  • 2015-01-13 15:17:34

Decemberben történelmi mélypontra, 0,83 százalékra csökkent az egy évre visszatekintő infláció az egy hónappal korábban jegyzett 1,26 százalékról.

Decemberben történelmi mélypontra, 0,83 százalékra csökkent az egy évre visszatekintő infláció az egy hónappal korábban jegyzett 1,26 százalékról – közölte az országos statisztikai intézet kedden.

Tavaly az árak átlagosan 1,1 százalékkal emelkedtek Romániában.

Decemberben a fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest, miután az élelmiszerek 0,2 százalékkal, a szolgáltatások 0,3 százalékkal drágultak, a nem élelmiszertermékek ára viszont 0,5 százalékkal csökkent. Tavaly decemberben, 2013 utolsó hónapjához képest, az élelmiszerek 0,4 százalékkal kerültek kevesebbe, a nem élelmiszerek ugyanakkor 1,25 százalékkal drágultak, a szolgáltatások is 2,25 százalékkal kerültek többe. November elején a jegybank 1,5 százalékra csökkentette a tavalyi inflációs előrejelzését 2,2 százalékról, amelyet augusztusban állapított meg a korábbi 3,3 százalék helyett. Az idén 2,2 százalékos fogyasztói árnövekedésre számítanak. Január elején a jegybank 2,5 százalékra csökkentette az alapkamatot, amely szintén történelmi mélyponton van.

Hogy vinné el a fekete mentő! 50 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 50 perccel korábban

Erről jut eszembe 50 perccel korábban

Rollernagyi 50 perccel korábban

Közönségszolgálat 50 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 50 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 50 perccel korábban

Hírek, rendezvények 50 perccel korábban

4keréken 50 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató