Örmények Marosvásárhelyen

Az alábbiakban az örmények Marosvásárhelyen való megjelenésére és 1848 előtti ottlétükre vonatkozó adatokat ismertetjük.

A gyergyószentmiklósi örmény katolikus templom

Az alábbiakban az örmények Marosvásárhelyen való megjelenésére és 1848 előtti ottlétükre vonatkozó adatokat ismertetjük. E célból a marosvásárhelyi Nemzeti Levéltárban őrzött városi levéltárban és a római katolikus egyházi anyakönyvekben végeztünk feltáró kutatást. A kapott adatok segítségével nyomon követhettük ennek az életerős, rendkívül szívós közösségnek a város életébe való beilleszkedését, a magyar társadalom részévé válását.

Az örmények mint kereskedők tűntek fel Marosvásárhely közéletében. Az első velük kapcsolatos adatok a 17. századból valók. Ebben az időszakban főként a helyi országos vásárokon tűnnek fel mint vándorkereskedők. De a szórványos jelzések néhány, a városban élő örményről is tudósítanak. Az első, név szerint ismert személy Örmény (Eórmeni) Gergely, aki 1633-ban városi polgárjogot kap. Egy másik, Örmény (Eörménj) János 1645-ben teszi le a város elöljárói előtt a polgáresküt. A század végéig bizonyosan más örmény kereskedők, kézművesek is megjelentek a városban, akikről azonban adathiány miatt nincs tudomásunk.

A 18. század folyamán a szó szoros értelmében vett kereskedő kevés van a városban. Az évszázad első felében túlnyomó többségben a görög és macedo-román kalmárok és szatócsok folytatnak itt kereskedéssel kapcsolatos tevékenységet. Az örmények jelenléte a városban az 1740–50-es években válik érezhetővé. 1739-ben a minoriták boltjának működtetésére Kövér András pater superior Tódor Lukács örmény kereskedőt alkalmazza, amelyért 50 rénes forint taxát fizetnek a városnak. Az örmény ellen testületileg fellépnek a görög kereskedők – Ternovai Görög András, Görög István, Görög József és Görög Márton –, és ráveszik a tanácsot az engedély visszavonására és a konkurensnek a városból való eltávolítására. Két év múlva a görög kompánia megegyezik a tanáccsal az idegen konkurencia megfékezése és helyzeti előnyük biztosítása érdekében. Az egyezség tartalmát a kompánia 1741. március 17-én egy tíz pontba foglalt, szerződés jellegű nyilatkozatban rögzíti, amely egy sor előjogot biztosít számukra más kereskedőkkel szemben.

1742 augusztusában, a városvezetésbe is bejutott képviselőik révén a görög kereskedők a tanáccsal erőszakkal távolíttatnak el egy Medgyesi Farkas nevű örmény kereskedőt, aki a jezsuita páterektől „a Szent György uttcza piatzi napnyugati szegeletén” házat vásárolt. A kitoloncolásért pedig hálából 800 magyar forintért megvásárolják annak házát és a városnak ajándékozzák. Nagylelkű adományuk fejében a bor kiárusításának bérletét is további két évre meghosszabbíttatják. De az egyre erősödő örmény térhódítást nem tudják megállítani.

A helyi korlátok leküzdése érdekében a jómódú örmény kereskedők pártfogásért a központi hatóságokhoz folyamodnak, ahonnan támogatást is kapnak. Főkormányszéki közbenlépés segítségével bekapcsolódhatnak a helyi kereskedelmi életbe, és annak egyre erősödő részeseivé válnak. Az első név szerint ismert, Marosvásárhelyen szabad kereskedési joggal rendelkező örmény az erzsébetvárosi Patrubán (akkori írás szerint Pátrubán, vagy Pátrubány) Lukács. Ő 1755-ben kap a főkormányszék által megerősített szabad kereskedési jogot a városban. Pár évvel később az erzsébetvárosi örmény kereskedőkompánia négy tagjával köt szerződést a város, az itteni tevékenységük lebonyolításának a biztosítása érdekében. Az 1760. október 11-i megállapodás értelmében Csíki Márton, Csíki István, Patrubán Lu-kács és id. Görög Demeter számára, akik már 5-6 éve bizonyos taksa lefizetése mellett addig is kereskedtek a városban, szabályozzák tevékenységük folytatásának feltételeit. Kérésükre a sátoros helyeik mellé a város nem emel újabb sátrakat, hanem szabad teret hagy a sokadalmi vásárok számára. Az egyezség második pontjában a város megígéri, hogy: „Itten a városon mostan lévő kereskedőkön kívül más akármi nemű kereskedők, akik a fenn denominált (a megnevezett) kereskedőknek praejudiciumukra (kárukra) lehetnének, kereskedés végett a város akaratjából ide a városra nem inducáltatnak (hozattatnak), és a négy országos vásáron kívül nem admittáltatnak (engedélyeztetnek).” Ugyanakkor megszabják, hogy a gyolcsot és egyéb afféle portékát árusító zsidó és lengyel kereskedők csak a sokadalmak alkalmával tartózkodhatnak itt. A házalást is eltiltják tőlük. A Fogarasi János „bakaniás kereskedő” (szatócs) és Görög Demeter selyemárus által a „piaczsor” melletti helyet 70 magyar forintért, vagyis ugyanazért a taksáért, mint amennyit addig Fogarasiék fizettek, átadják a folyamodó örményeknek. Az előbbiek számára pedig távolabb jelölnek ki egy helyet, és megszabják, hogy Fogarasi szatócscikkekkel foglalkozzon, társa pedig maradjon továbbra is a selyemárusításnál. Mindezekért az örmények számára kedvező feltételekért Csíkiék az addigiaknál nagyobb taksát fizetnek: Patrubán Lukács 150 forintot, Csíki István és Márton 120–120-at.

1767 elején Ábrahám Pál és Lukács Pál örmény kereskedők kérnek és kapnak közösen a várostól árusítási jogot. Ők addig Patrubán Lukáccsal együtt voltak, de mivel megkülönböztek, saját boltot nyitottak. Ők is a fentebbiek számára biztosított feltételek mellett kapják meg az engedélyt. Sokadalmi sátorhelyet is biztosítanak nekik a Patrubánéval szemben az erzsébetvárosi örmény kompánia sátorainak alsó szegletén. Velük egy időben, hasonló feltételek mellett engedélyezik Patrubán Márton ugyancsak erzsébetvárosi kompániabeli kereskedő itteni működését.

Csíki Márton 1768-ban már a polgárjog megadását kéri a várostól, de csak 1783-ban kapja meg azt. 1778-ban öt örmény kereskedő tevékenykedik a városban, mégpedig: Ábrahám Pál, Csíki Márton, Novák Márton, Patrubán Lukács és Patrubán Márton. 1799-re a polgárjoggal rendelkező örmény kereskedők száma tízre emelkedik.

Amíg a 18. század első felében a város kereskedelmét a nagyszebeni Görög Kompániához tartozó görögök dominálják, az 1800-as évek elejére az örmény kereskedők befolyása eléri, és túl is szárnyalja a görögökét. Előretörésüket maga a városi elöljáróság is aggódva figyeli. Erre utalnak az „esküdt közönség”, vagyis külső tanács több alkalommal is lejegyzett és az elöljáróság tudomására hozott figyelmeztetései is.

(Folytatjuk)