2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ha forintról, lejről van szó, ez se biztos, sőt biztos, hogy nem. Ha életről, akkor talán szóba jöhet a száz. Már amennyiben ötven év múlva lesz még földgolyó, lesz még emberiség. Feltételezem, hogy Demény Péter is így gondolja, és minden szomorúsága ellenére abban bízik, hogy megéri, megéli a százat. Szorongva és lelkesedve, kételkedve és magabiztosan, nyugtalanul és rezignáltan, derűsen és lázadozva, reménykedve és szerelmesen, sohasem közömbösen. Mindenre figyelve, azonnal reagálva, kerülve a túlzott komolykodást, humorral oldva perlekedését önmagával és a világgal. Fél évszázadának teltét is meg mindent, amit abba beleérzett, íme, slágerrel jelezte, és most nyakig benne van a slamasztikában, maga sem tudva, örülnie kellene-e a kerek évfordulónak, vagy bánkódnia az idő múlásán. Ha visszanéz, lehetőleg nevetve, lélekkabátban vagy elegáns esszéista mezében, vadkanragyogásban vagy a paródia tarkán villogó fényében, felmérheti, mennyi minden belefért az eddigi évtizedeibe, és el is csodálkozhat azon, milyen jól, mennyire toleránsan elvoltak egymással az írói, költői, műfordítói, szerkesztői, publicista, tanári, irodalomszervezői, közéleti, magánemberi énjei. Egy kívülálló legalábbis így látja. Számos kötete, melyeknek hosszú sora 1994-ben kezdődött, megannyi nyilvános megnyilatkozása, sajtós, világhálós, blogos, multimédiás jelentkezése, sokrétű publicisztikai ténykedése, sikeres közszereplése is ezt tükrözi. Legyen így továbbra is! Isten éltessen sokáig, Péter!


Demény Péter besztercei irodalmi esten
Forrás: Facebook




Demény Péter

sláger


mért nincs itt minden, ami kell,
a víz, a jód, a schumpeter,
a vágy, a vér, a jóbarát –
mért nincsen mindig ló alád?

mért néz szigorún a fotel,
ha meg, ha be, ha ki, ha el,
hűti kezed a homlokom,
mért nézek ki az ablakon?
mért minden csupa töredék –
éppen ötvenet töltenék,
lehetne éppen úgy talán
fölém, belém, mellém, alám?

mért akadozik a szavam,
az álmom miért nyugtalan,
s ha egyszer úgy tombol a nyár,
mért törik bele a sugár?


csak csendesen, csak csendesen,
minden magányom eleven,
szorongok, minden csupa seb,
mégis itt lehetek veled.




Hogy vinné el a fekete mentő! 15 órával korábban

Erről jut eszembe 15 órával korábban

Rollernagyi 15 órával korábban

Közönségszolgálat 15 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 15 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 15 órával korábban

Hírek, rendezvények 15 órával korábban

4keréken 15 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató