2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A német export az idén ismét csúcsot dönthet

  • 2015-02-10 14:50:43

  • MTI

A német gazdaság kivitele 2014 után az idén ismét rekordot dönthet a német kül- és nagykereskedelmi vállalatok szövetségének (BGA) előrejelzése szerint.

A német gazdaság kivitele 2014 után az idén ismét rekordot dönthet a német kül- és nagykereskedelmi vállalatok szövetségének (BGA) előrejelzése szerint.

A német statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn közölt jelentése alapján az export értéke tavaly 1133,6 milliárd euró volt, meghaladta a 2012-ben beállított rekordot és 3,7 százalékkal nőtt 2013-hoz képest.

Anton Börner, a BGA elnöke az adatokat kommentálva kiemelte, hogy 2014 „nem volt egyszerű év”, mert a világgazdaság kibontakozását egyebek között az ukrán válság, az Iszlám Állam terrorszervezet előretörése és az ebola-járvány is hátráltatta, de a német gazdaság ebben a környezetben is jól teljesített. A BGA honlapján megjelent előrejelzés szerint az export az idén új csúcsra emelkedhet, 4 százalékos növekedéssel 1172 milliárd euróra. A kivitel bővülését elsősorban az euró dollárral szembeni gyengülése ösztönzi, ami tovább javítja a német termékek versenyképességét. Ugyanakkor a nemzetközi válságok továbbra is fékezik a növekedést, például az orosz piacon további visszaesés várható, miután tavaly nagyjából 6 milliárd eurós kiesés keletkezett az ukrán válság nyomán Oroszország ellen elrendelt szankciók és a rubelárfolyam zuhanása miatt.

A BGA szerint a külkereskedelmi mérleg többlete is tovább emelkedhet, ugyancsak a gyenge euró következtében.

A Destatis adatai szerint tavaly az export és a 916,5 milliárd euró értékű import mellett a külkereskedelmi mérleg többlete is történelmi csúcsra emelkedett, 217,0 milliárd euró volt, lényegesen több a 2013-as 195,0 milliárd eurónál. Az előző rekord 2007-ben volt, 195,3 milliárd euró. A tavalyi többlet a hazai össztermék (GDP) 7,5 százalékának felel meg. Az Európai Bizottság szerint a GDP 6 százalékát tartósan meghaladó mérlegtöbblet veszélyezteti a gazdaság stabilitását. A bizottság tavaly is figyelmeztette Németországot, javaslata szerint a beruházások erősítésével élénkíteni kell a belföldi keresletet.

Németországot széles körben bírálják a külkereskedelmi mérleg tartós és jelentős többlete miatt, a bírálatok szerint a német gazdaság „exportfüggősége” és a belső kereslet gyengesége árt a világgazdaságnak és hátráltatja az euróövezeti válság leküzdését.

A müncheni ifo gazdaságkutató intézet számításai szerint a GDP-hez mérten a német külkereskedelmi mérleg többlete a legnagyobb a világon, és még a második és harmadik helyezett Kína és Szaúd-Arábia összesített többletét is meghaladja.

Hogy vinné el a fekete mentő! 50 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 50 perccel korábban

Erről jut eszembe 50 perccel korábban

Rollernagyi 50 perccel korábban

Közönségszolgálat 50 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 50 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 50 perccel korábban

Hírek, rendezvények 50 perccel korábban

4keréken 50 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató