2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nehéz időben is érkeznek befektetők

Biztos pont az ipari park

Az elmúlt időszakban az országra jellemző bizonytalan gazdasági, illetve politikai helyzet nagymértékben befolyásolja a befektetőket – mindezek ellenére az ipari park folyamatosan bővül.

Az Euro Gas System a közelmúltban egy újabb csarnokot épített Kerelőszentpálon, Simon István polgármester tájékoztatása szerint hamarosan egy osztrák cég delegációja érkezik tárgyalásokat folytatni. Utóbbi esetében egy 15 hektáros befektetésről lenne szó.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a bizonytalan helyzet miatt nem lehet semmit biztosra ígérni, a befektetőknek azonban pontosan erre lenne szüksége. Az önkormányzat a rendelkezésére álló eszközökkel segíti a cégeket, mivel szeretné, ha a területen maradnának, ugyanis a rengeteg munkahely mellett, amit ezek biztosítanak, a környék gazdaságára is jelentős hatást gyakorolnak. Az ipari park hasznosítható területe ugyanakkor még nem telt be – további cégek érkezésére, illetve a jelenleg itt működők terjeszkedésére is bőven van lehetőség.


Hogy vinné el a fekete mentő! 1 órával korábban

A Citadin Prest lesz az építő 1 órával korábban

Erről jut eszembe 1 órával korábban

Rollernagyi 1 órával korábban

Közönségszolgálat 1 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 1 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 1 órával korábban

Hírek, rendezvények 1 órával korábban

4keréken 1 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató