2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kisorsolták a férfikosárlabda-Románia-kupa nyolcas döntőjének párosításait. A Marosvásárhelyi CSM-nek nem volt szerencséje, hiszen két elkerülendő ellenfél lett volna az első körben (gyakorlatilag a negyeddöntőben): a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi CSM, pillanatnyilag a mezőny két legerősebb csapata. Nos, a CSM éppen az utóbbit kapta a sorsoláson. Igaz, Kolozsvárnál valamivel kevésbé erős, így talán nem kell előre lejátszottnak tekinteni a találkozót. Ha továbbjut, a marosvásárhelyi csapat sokkal könnyebb ellenfelet kap az elődöntőben: a Rapid és a CSM Ploiești közötti mérkőzés győztesével játszik.

A Románia-kupa nyolcas döntőjét február 10-14. között rendezik, egyetlen helyszínen, egy-egy nap szünettel a találkozók között.

Hogy vinné el a fekete mentő! 19 órával korábban

Erről jut eszembe 19 órával korábban

Rollernagyi 19 órával korábban

Közönségszolgálat 19 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 19 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 19 órával korábban

Hírek, rendezvények 19 órával korábban

4keréken 19 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató