2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagyon elverték a Siriust

Úgy harangoztuk be a konstancai kiszállást, hogy közvetlen ellenfele otthonába látogat a Sirius a női kosárlabda Nemzeti Liga 3. fordulójában. Nagy tévedés volt. Az idei bajnokságban, minden harcias nyilatkozat ellenére, a marosvásárhelyi csapat kerete nem elég a tavalyi teljesítmény megismétlésére, és még a felsőház elcsípése is kérdéses.

Intő jel volt már a légiósok nélkül felálló Agronomia elleni nyögvenyelős siker, mégis bíztunk benne, hogy csak rossz napot fogott ki az együttes, és igaz lesz, amit Carmin Popa edző és a játékosok mondtak, hogy az idén még jobb csapatuk lesz, mint az előző idényben. Hiú ábránd volt azonban. Igaz, Chiș hiányzott Konstancán, így eleve csekély volt az esély a sikerre, mint ahogy Czimbalmos távolléte is számít, ezek azonban nem magyarázzák azt a csetlést-botlást, amelyet a konstancai sportcsarnok parkettjén láthattunk. Egyedül a hazaiak jó védekezése nem magyarázhatja, hogy a harmadik negyedben összvissz három (3!) pontot szerzett a marosvásárhelyi alakulat, hogy mezőnyből alig érte el a 30%-ot (egy adott pillanatban mindössze 24%-on állt a mutató), hogy távolról gyakorlatilag nem létezett a gárda, két véletlen triplát sikerült értékesíteni, 11%-os mutatóval, egyet a meccs legelején, egyet a legvégén, amikor már nem számított. 

Nem szeretnénk egyénileg értékelni a játékosokat, de egyiküknek sem sikerült átmenő jegyet szerezni ezen a meccsen. A bátorság hiánya mellett kezdőkre jellemző ügyetlenkedések, palánk alól kihagyott dobások, 22 eladott labda volt látható a szinte nézhetetlen találkozón. 

A következő hazai mérkőzés pedig, a Rapid ellen, tekintve, hogy a fővárosi klub az alapítás 100. évfordulójára igen jelentős összegeket pumpált minden szakosztályba, beleértve a női kosárlabdát is, semmi jóval nem kecsegtet.

Jegyzőkönyv

Női kosárlabda Nemzeti Liga, 3. forduló: Konstancai CSM – Marosvásárhelyi Sirius 81:50 (21-15, 17-15, 19-3, 24-17)

Konstanca, sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Cristian Anuței (Bukarest), Mihai Dumitrașcu (Pitești), Andrei Bădilă (Bukarest). Ellenőr: Luca Badea (Bukarest).

Konstancai CSM: Podar 21 pont (2), Džombeta 11 (1), Rivers 10, Petrof 8 (2), Davenport 7, D. Fota 6 (2), Robotin-Auier 5 (1), Croitoru 5, Ardelean 4, B. Fota 2, Cucu 2, Manea.

Sirius: Horobec 12 pont (1), Garrett-Hammett 11, Harris 8, Mircea 5 (1), Lipovan 4, Podunavac 4, Ciciovan 2, Sólyom 2, Bučuk 2, Feiseș.

Eredményjelző

Női kosárlabda Nemzeti Liga, 3. forduló: Kolozsvári U – CSM Alexandria 59:51, Bukaresti Agronomia – Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 54:85, Brassói Olimpia – Aradi FCC Baschet 65:70, CSM Târgoviște – Kézdivásárhelyi KSE 53:73, Konstancai CSM – Marosvásárhelyi Sirius 81:50.



Hogy vinné el a fekete mentő! 50 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 50 perccel korábban

Erről jut eszembe 50 perccel korábban

Rollernagyi 50 perccel korábban

Közönségszolgálat 50 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 50 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 50 perccel korábban

Hírek, rendezvények 50 perccel korábban

4keréken 50 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató