Nagy Attila: Ők, ketten

Nagy Attila

Ők, ketten

Anyám tereget babos ruhában,

A mindig szép, a mindig szorongó –

Angyal sem tudna szebben, puhábban

Szellőt becézni, és Apámnak ingét…

(Ó, még ifjúkorában!)

Apám – még Torján – figyeli csendben…

Fenyők zúgják a tavaszt, a napfényt!

Édesül ajkán a gyantaillat –

Anyám dúdol, és abban ringat

Szerelmet és jövendő gyermekét.

Idő suhan, majd elül,

Egybefonja, mi szerte hűl,

Mert a délutánt este váltja:

A csillagégtől dús a pára –

S minden, mi remény, egyre gyűl!

Kézenfogva lépnek a tájba,

Az érintések otthonába:

Anyám, a mindig szép szorongó,

S Apám, a boldog –

Ő sosem borongó...