2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megkérdeztük: Mit vár az új tanácstól, polgármestertől?

Demeter László: – Ahhoz, hogy a valódi demokratikus rendszer valósuljon meg a helyi közösségekben, az önkormányzatot ember-központúbbá kell tenni. Ez azt jelenti, hogy meg kell könnyíteni az ügyintézést, ha lehet az internet segítségével. Persze, fontos az is, hogy tiszta legyen az utca, működjön a csatornázás stb.

Câmpean Teodor: – Nézzenek körül, mi az, hogy új polgármester? Meg vagyunk vele elégedve, nem tesz különbséget a magyarok és a románok között és úgy igyekezett, hogy a város minden pontján valami megvalósuljon. Amit szeretnék mégis, hogy többet gondoljanak a nyugdíjasokra, valami olyasmit is létesítsen, ahol a nyugdíjasok is szívesen töltik el szabadidejüket.

Vântu Mihai: – A legnagyobb hiányosság az, hogy Szászrégenben nem foglalkoztak a tömbházak hőszigetelésével, holott ez egy nagyon jó program. Ezt kellene a jövendőbéli polgármesternek beindítania. S ami szintén gond, elszaporodtak a kóbor kutyák, nem működik a sintérszolgálat. Ha ezt megvalósítják, akkor a többivel nincs gond.

Hunyadi Otília: – Nagyon sokat fejlődött a város az utóbbi időben. Számunkra még több szabadidőközpont, sportlétesítmény kellene és egy olyan hely, ahol civilizáltan, nyugodtan tudunk szórakozni. Nincs városi mozi és a művelődési élet is silány, talán ezen a téren is többet kellene tenni majd.

 

 

Hogy vinné el a fekete mentő! 14 órával korábban

Erről jut eszembe 14 órával korábban

Rollernagyi 14 órával korábban

Közönségszolgálat 14 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 14 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 14 órával korábban

Hírek, rendezvények 14 órával korábban

4keréken 14 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató