Markó Béla: Költők koszorúja

IX.

Petőfi Sándor

Úgy dobban, úgy ver, úgy ég, úgy hevül

az ébredező nagyvilág, hogy végre

egyazon tűz lobog kívül-belül,

és egyazon szerelmes szenvedélyre,

a rég áhított szabadság nevére

figyelnek mindenek körös-körül,

és annyi hős kiontott, drága vére

nem volt hiába, mert az ég derül!

Az ég derül? Hisz egyre több a felhő,

s ha a vigasság napja mégis eljő,

kié leszen? Ó, mondd, míg elhiszed,

hogy a miénk! Talán kétségbeesve,

de adj erőt s hitet mindenkinek,

hogy verseidnek ritmusát kövesse!