2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Magyar huszár szobrát állítják helyre

  • 2012-02-08 16:42:00

Rostás Pál egykori magyar huszár szlovéniai szobrának helyreállítását szlovén és magyar összefogással szeretnék befejezni, ehhez csatlakozott a Zala Megyei Önkormányzat is.

Rostás Pál egykori magyar huszár szlovéniai szobrának helyreállítását szlovén és magyar összefogással szeretnék befejezni, ehhez csatlakozott a Zala Megyei Önkormányzat is. A Szlovéniából indult kezdeményezésről tartott zalaegerszegi sajtótájékoztatón Máthé László, a ljubljanai magyar nagykövetség diplomatája azt mondta: a nemzet emlékezete előtt egészen 2010-ig ismeretlen volt az 1813-ban hősi halált halt közhuszár, akinek 1845-ben gyűjtésből állítottak szobrot a szlovén-olasz határhoz közeli Budanje településen. A Trieszttől alig 40 kilométernyire fekvő faluban élők pénzt és energiát nem kímélve igyekeznek most helyreállítani, és ezzel a jövőnek megmenteni a mára leromlott állapotú, hiányos huszárszobrot.

Hogy vinné el a fekete mentő! 15 órával korábban

Erről jut eszembe 15 órával korábban

Rollernagyi 15 órával korábban

Közönségszolgálat 15 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 15 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 15 órával korábban

Hírek, rendezvények 15 órával korábban

4keréken 15 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató