2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Lazítások vannak, nem pedig a korlátozások teljes feloldása. Továbbra sem szabadulunk meg a maszkoktól. Egyelőre még jó helyzetben vagyunk, de óvatosak is. Az egyedüli felkészülés a 4. hullámra az oltási kampány felpörgetése. Marad vakcina a harmadig dózis beadására is. Várjuk a szakemberek döntését, de ebbe az irányba haladunk. Ők azt fogják mondani, hogy be kell adni a harmadik oltást is”. Ezt nyilatkozta Florin Cîţu miniszterelnök kedden a parlamentben. 

Valeriu Gheorghiţă, az országos oltási kampány koordinátora szerint a koronavírus-járvány negyedik hulláma sokkal agresszívebb lesz, a fertőzésen átesett, de be nem oltottak 50-60 százaléka ismét megfertőződik. A szakember mintegy 4 millió új megfertőződést vetít előre a 4. hullámban, ami – ha a jelenlegi mortalitási rátát (3,3 százalék) vesszük figyelembe – 132 ezer személy elhalálozásához vezethet. 

A romániai oltáskampány irányítója a britek által közölt statisztikai adatokra hivatkozik. Köztudott, hogy Angliában van, hogy napi 50 ezer új fertőzést is azonosítanak, amit nagy többségében a kétszer annyira fertőző delta-variáns okoz. A britek azonban „nyitnak”, annak ellenére, hogy a közegészségügyi szakembereik ezt nem tartják jó ötletnek. A lazítások mellett ugyanakkor óvatosságra, fegyelmezettségre intik az embereket. 

Anglia azonban az átoltottság terén élen jár, ami nem mondható el Romániáról. Nálunk, miközben a tervezett átoltottsági szinttől messze állunk, ellentmondásos, sőt riasztó nyilatkozatok látnak napvilágot. 

Ha a járvány kezdete óta 34.258 személy hunyt el Covidban, szinte sokkolóan hat, hogy miközben 5 és fél millióan beoltatták magukat, a negyedik hullámban négyszer annyian halnának meg Covid-fertőzésben, mint eddig összesen. Hogyan lehet ilyen ijesztő nyilatkozatokat tenni, miközben a korlátozások nagy részét eltörölték, az emberek vígan készülnek nyaralni, tömegrendezvényekre járnak stb.?

Továbbá, miközben tudják, hogy a rendkívül fertőzőképesnek tartott delta-vírusvariáns főként a fiatalkorúakat érinti, szinte láthatatlan az a kampány, amely a beoltásukra irányul. Az is érdekes, hogy az illetékesek „várják a döntést a vakcina 3. dózisának beadásáról”, de tulajdonképpen tudják, hogy mi lesz az. 

És végül arról nem sokat beszélnek, hogy hogyan készül fel az egészségügyi ellátórendszer, az oktatási rendszer a rendkívül agresszívnek tartott negyedik fertőzéshullámra, hiszen, ha igaz, ezúttal elsősorban a fiatalok vannak kitéve kockázatnak. Ezért érezzük úgy, hogy bizonytalansággal teli időszak előzi meg az őszi tanévkezdést. 

Hogy vinné el a fekete mentő! 51 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 51 perccel korábban

Erről jut eszembe 51 perccel korábban

Rollernagyi 51 perccel korábban

Közönségszolgálat 51 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 51 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 51 perccel korábban

Hírek, rendezvények 51 perccel korábban

4keréken 51 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató