LÁSZLÓ ROZÁLIA
Semmi sem fájdalmasabb az életben, mint a szeretett személyek elvesztése.
Szomorúan Rád gondolok, nem vagy velem, felzokogok. Szeretnélek megölelni, hozzád bújni és megpuszilni. Simogatni fáradt kezed, virágcsokrot adni Neked. Könnyem folyik, nem tehetem, emlékképek élnek bennem.
A sírodra rózsát teszek, könnyem csorog, rápereg.
Gyújtok egy gyertyát, és gondolok rád. Olvad a viasz, a kanóc leég, lelkemben a bánat, szívemben a sötét… Oly egyszerű lenne visszaforgatni az idő kerekét, és megállítani ott, amikor még itt voltál. Átugrani a tragédia napját, és élni tovább boldogan. Kár, hogy mindez már csak álom lehet csupán.
Elmentél, és én elvesztettelek örökre. Hiányod semmi sem pótolhatja.
Érzem, hogy közel vagy, és mégis oly távol, én tudom egyedül, mennyire hiányzol.
Hiába takar a sírhalom, s borul rád a temető csendje, Te akkor is itt élsz a bánatos szívemben.
Istenem, kérlek, vedd oltalmadba őt, tárd ki kapudat nyugodni vágyó lelke előtt.
Összetört szívünk mély fájdalmával emlékezünk LÁSZLÓ ROZÁLIÁRA március 24-én, amikor hat éve a kegyetlen halál elragadta közülünk. Emlékét őrzi bánatos lánya, Katalin, valamint szerettei. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes! (11199-I)
