2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Biogáz-hasznosító generátort helyeztek üzembe

Egyre inkább érezzük a globális felmelegedés hatását. A tudósok kimutatták, hogy az üvegházhatást az atmoszférába jutó szén-dioxid okozza. Ezért, hosszas tárgyalásokat követően, a világ nagyobb országai, köztük az EU tagállamai, intézkedéscsomagot dolgoztak ki, amivel szorgalmazzák az említett gázok – köztük a szén-dioxid – csökkentését. Az EU kvótákat rótt ki a tagországokra. E politikai, környezetvédelmi követelményeknek eleget téve az Aquaserv Rt. regionális szolgáltató nagy lépést tett, ugyanis egy projektnek köszönhetően üzembe helyezte azt a biogáz-hasznosító generátort, amely egyszerre termel villamos energiát és hőt, s ezzel jelentősen hozzájárul az egység kiadásainak csökkentéséhez, a szén-dioxid-kibocsátás redukálásához. 

Fotók: Vajda György 


Az új egységet a Maroskeresztúron levő szennyvíztisztító állomáson mutatta be munkatársaival együtt az irodában, majd a helyszínen Bauer Csaba mérnök, a szennyvíztelep igazgatója és Törzsök Hunor mérnök, projektmenedzser. 

A kogenerációs energetikai egység megvalósítására – üvegházhatású gázkibocsátások csökkentése elektromos és hőenergia-termelés révén – több mint 2 millió euró értékben az Izland, Liechtenstein és Norvégia által létrehozott Finanszírozási mechanizmus 2014-2021 program keretében az Európai Gazdasági Térség támogatta a projektet a Romániai Energetikai Program részeként. A projekt megvalósítása 2021 márciusának végén kezdődött, a teljes értéke 2.118.189 euró, amelyből 1,8 millió euró vissza nem térítendő támogatás, a 318.189 euró önrészt pedig az Aquaserv vállalat biztosította. Ebből az összegből – a tervezéssel együtt – négy nagy kapacitású generátort szereltek fel, amelyeket a szennyvíziszapból nyert biogázzal látnak el. Kicserélték a régi kogenerációs rendszert, amely 2000-től működött. 

Az új, nagy hatékonyságú kogenerációs turbinarendszer négy mikroturbina-modulból áll (4x200 kWe), és majdnem kétszeres teljesítményt nyújt, 800 kWe/1500 kWt. Ezzel mintegy 70%-kal csökkenti a telep villamosenergia-fogyasztását, vagyis évente mintegy 6000 MWh áramot spórol a cég. Ugyanakkor a megvalósíthatósági tanulmány szerint évente 1215 tonnával csökkent a szén-dioxid-termelés, amelyet egy év alatt 300 olyan személygépkocsi bocsáthat ki, amelyekkel 25.000 kilométert tettek meg. 

Bauer Csaba azt is elmondta, tudomása szerint a szennyvízkezelésre vonatkozó 271/1991-es EU-irányelvet nemsokára megváltoztatják, és ebbe az is bekerül, hogy az ilyen egységeket legkésőbb 2040-ig energetikailag semlegessé kell tenni, ami azt jelenti, hogy az általuk elhasznált villamos és hőenergiát saját termelésből kell előállítani. 

Erre az egyik legjobb megoldás a kogenerálás, amit immár a legkorszerűbb technológiával a szennyvíziszapból nyernek ki. A generátorokat két nagyobb fermentálóállomás látja el, az elégetendő biogázt két nagy tartályban tárolják. 

A villamos áramot pedig az egység transzformátorállomásán keresztül visszajuttatják a gépeket és berendezéseket működtető hálózatba, a hőenergiával pedig megoldják a fűtést. Mindez nemsokára kiegészül a szennyvíztelepen kialakított napelempark által termelt villamos energiával, amit nemsokára üzembe helyeznek. Így esély van arra, hogy a környezetkímélő megoldásokkal az Aquaserv Rt. jóval a tervezett irányelvben kitűzött határidő előtt teljesítse az uniós környezetvédelmi elvárást. A fejlesztéseket folytatják. 


Hogy vinné el a fekete mentő! 50 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 50 perccel korábban

Erről jut eszembe 50 perccel korábban

Rollernagyi 50 perccel korábban

Közönségszolgálat 50 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 50 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 50 perccel korábban

Hírek, rendezvények 50 perccel korábban

4keréken 50 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató