2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy héttel korábban írtunk arról, hogy ami a magyar közösségnek öröm, az sokakból ellenérzést vált ki, ha finoman akarunk fogalmazni. 

Egy héttel korábban írtunk arról, hogy ami a magyar közösségnek öröm, az sokakból ellenérzést vált ki, ha finoman akarunk fogalmazni. Köztudott, hogy nemrég a tanügyi tárca miniszteri rendelettel kívánta végre rendezni a marosvásárhelyi római katolikus líceum újraindítását. A hír azonnali robbanást okozott a nacionalista agyakban, és a „véres” nyilatkozatok mellett a volt államelnök zsebpártja és egy még kisebb pártocska is a közigazgatási bíróságon támadta meg ezt a szerintük égbekiáltó szörnyűséget. Ami pedig nem volt egyéb, mint a magyar kisebbségnek alanyi jogon kijáró alkotmányos jog biztosítása, illetve a száz évvel ezelőtti gyulafehérvári magygyűlésen elfogadott nyilatkozat tiszteletben tartása. Amit a száz év óta egymást követő román kormányok nagyvonalúan elfelejtettek megtenni. Ezt ők persze nem értik, vagy nem akarják érteni.
A múlt héten pedig a másik ellenzéki párt, a jelenlegi államelnök pártjának egyik szenátora sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Nemzeti Liberális Párt a nép ügyvédjéig megy el az iskola újraindítását megakadályozandó. A szenátor szerint két út lehetséges a rendelet törvényességének az ellenőrzésére. Az egyik a rendelet megtámadása közigazgatási bíróságon, a másik pedig a nép ügyvédje felkérése arra, hogy forduljon az alkotmánybírósághoz. 
Az ellenzékiek, úgy látszik, elosztották meguk között a „járható” utakat, és – biztos, ami biztos – kereszttüzet nyitottak, hátha sikerül megakadályozni az oktatási intézmény újraindítását. 
A liberális politikus azért tartotta elfogadhatatlannak az ügy miniszteri rendelet útján történő rendezését, mert szerinte ezt az ügyet az alkotmánybíróság lezárta, alkotmányellenesnek nyilvánította az iskola létrehozásáról elfogadott törvényt. De azért sem lehet létrehozni az iskolát, mert a Maros megyei törvényszék korábban jogerősen érvénytelenítette az iskola korábbi létrehozását. A politikus azt állítja, hogy a vezető kormánypárt „gesztusa” feszültséget kelt Maros megyében. 
Szinte szó szerint ugyanezt az érvet hozta fel a múltkor volt elnök párttársa, aki a közigazgatási bíróságon támadta meg a rendeletet, amely szerinte, mint bizonyára emlékeznek rá olvasóink, alkotmányellenes, sérti a hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának elvét, a helyi autonómia és a decentralizáció elvét, továbbá a diszkriminációmentesség és az állampolgárok egyenjogúságának elvét.
Furcsán működik a nacionalisták agya. Mert mindezek után elvárnák, hogy a magyarok velük örvendjenek a centenáriumnak, és zokon veszik, ha nem veti fel őkat a boldogság. 

Hogy vinné el a fekete mentő! 18 órával korábban

Erről jut eszembe 18 órával korábban

Rollernagyi 18 órával korábban

Közönségszolgálat 18 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 18 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 18 órával korábban

Hírek, rendezvények 18 órával korábban

4keréken 18 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató