2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Real Madridot erősítő francia Karim Benzema nyerte el a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát.

A Real Madrid 34 éves csatára a szenegáli Sadio Manét (Liverpool/Bayern München), valamint a belga Kevin De Bruyne-t (Manchester City) előzte meg a szavazáson, amelynek során nem a naptári évben, hanem a szezonban nyújtott teljesítmény alapján született döntés. 

A csatár – aki tavaly negyedik volt az Aranylabda-voksoláson – Bajnokok Ligáját és spanyol bajnoki címet nyert az elmúlt szezonban, ráadásul mindkét sorozatban gólkirály lett: a BL-ben 15, a La Ligában pedig 27 találattal zárt.

Benzema Raymond Kopa, Michel Platini, Jean-Pierre Papin és Zinedine Zidane után az ötödik franciaként vehette át a futballvilág legrangosabb egyéni díját.

A párizsi Chatelet Színházban megrendezett eseményen a szűkített 10-es listán négy BL-győztes játékos kapott helyet Benzema, Thibaut Courtois, Vinicius Junior és Luka Modric személyében. A 30 fős előzetes listán 2005 óta először nem szerepelt a hétszeres első Lionel Messi.

A negyedik alkalommal odaítélt női Aranylabdát az FC Barcelonában játszó Alexia Putellas kapta meg, a spanyol középpályás tavaly is a legjobbnak bizonyult.

A legjobb 21 éven aluli labdarúgónak járó díjat, a Kopa-trófeát – amelyről az eddigi Aranylabda-győztesek szavaztak – az FC Barcelonát erősítő, spanyol Gavi vehette át.

A harmadszor odaítélt, legjobb kapusnak járó Jasin-díjat a Real Madrid belga légiósa, Thibaut Courtois érdemelte ki.

A legjobb csatárnak járó Gerd Müller-trófeát Robert Lewandowski, a Bayern Münchentől az FC Barcelonába igazolt lengyel sztár kapta, míg az év klubja az angol bajnok Manchester City lett.

Új kategóriának számított a szociális és jótékonysági projektekben kiemelten tevékeny labdarúgónak megítélt Sócrates-díj, amelyet a 70-es, 80-as évek kiváló brazil futballistájáról neveztek el. Az első díjazott Sadio Mané lett.

A France Football 2016 óta ismét nem a FIFA-val együttműködve, hanem az 1956 és 2009 között megszokotthoz hasonlóan, azaz önállóan ítéli oda az év legjobbjának az Aranylabdát – az idei volt a 66. alkalom.


Az Aranylabda-szavazás végeredménye

1. Karim Benzema (francia, Real Madrid)

2. Sadio Mané (szenegáli, Liverpool/Bayern München)

3. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City)

4. Robert Lewandowski (Bayern München/FC Barcelona)

5. Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool)

6. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain)

7. Thibaut Courtois (belga, Real Madrid)

8. Vinicius Junior (brazil, Real Madrid)

9. Luka Modric (horvát, Real Madrid)

10. Erling Haaland (norvég, Borussia Dortmund/Manchester City)

Fotó: Karim Benzema közösségi oldala


Hogy vinné el a fekete mentő! 51 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 51 perccel korábban

Erről jut eszembe 51 perccel korábban

Rollernagyi 51 perccel korábban

Közönségszolgálat 51 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 51 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 51 perccel korábban

Hírek, rendezvények 51 perccel korábban

4keréken 51 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató