2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Igen kemény, már-már durva birkózómérkőzést játszott a marosvásárhelyi városi sportklub a Rapid Bukarest ellen, ami nyomokban kosárlabdát is tartalmazott. A felfokozott erőnléti csatát a játékvezetők nem mindig tudták a helyén kezelni. Időnként azért sípoltak, hogy ne felejtsék el, miért is küldték őket oda. Nehezen értékelhető, hogy ítéleteik mennyiben befolyásolták az eredményt, ilyenkor a vesztes – recte a Marosvásárhelyi CSM – joggal hánytorgathatja fel a számára kedvezőtlen döntéseket.

Tény azonban, hogy a negyedik negyed elején a házigazda még 11 ponttal vezetett, az utolsó hét percben azonban csupán háromszor talált a gyűrűbe, míg az ellenfél tíz kosarat szerzett és néhány szabaddobást is értékesített. Ezekben a percekben kissé elfáradt a hazai védelem, noha az egész meccsen a jó értelemben vett agresszivitása sok hibára kényszerítette az ellenfelet, ekkor azonban a bukarestiek valahogy mégis mindig megtalálták az utat a hazai kosárig. Túloldalt viszont mintha ekkorra élénkült volna meg jobban a játékvezetők által szabadjára hagyott védekező agresszivitás, és a CSM-nél éppen azok váltak tanácstalanná, akiktől a megoldást vártuk volna. Goran Martinić számos meccset nyert már meg Marosvásárhelynek, ezért nem szívesen írjuk le, hogy ezúttal csak 1/7-es mutatója volt a félkörön túlról, ráadásul összeszedett öt eladott labdát is, kettőt a végjátékban.

A Rapid úgy nyerte meg a meccset, hogy csupán 41%-kal dobott mezőnyből, és hétszer is blokkolták a dobásaikat. Martinić és Casale „sapkái” egyetlen Rapid-ellentámadás végén alighanem antologikusak maradnak. Ugyanakkor főleg a végjátékban megszerzett több lepattanóval – amiből 19 (!) támadásban – gyakorlatilag a maguk javára döntötték el a meccset.

Összesítésben: a marosvásárhelyi városi sportklub egy nagyon erős ellenféllel 33 percen át nagyon jól játszott, a végére azonban elfogyott. Bár Bogdan Popa érkezésével sokkal bővebb rotációt tudott használni, a törzsgárda 40. életévhez közelítő tagjai nem bírták végig a húsdarálót. 

Ezzel a vereséggel a marosvásárhelyi csapat 7 győzelemmel és 8 vereséggel zárja az alapszakasz első felét, és a felsőház mezsgyéjéről várja a folytatást. Hogy biztosan a legjobb nyolc közé kerüljön, a visszavágó 15 meccse közül kilencet kellene megnyernie, de lehet, hogy nyolc is elég lesz. Ennél kevesebb azonban biztosan nem. Így az első meccsen, amely a Dinamo ellen lesz szombaton 18 órától, kötelező megszerezni a sikert, annál is inkább, mert az őszi mérkőzést is inkább a marosvásárhelyi csapat veszítette el, mintsem a Dinamo nyerte meg.

Jegyzőkönyv

Kosárlabda Nemzeti Liga, 15. forduló: Marosvásárhelyi CSM – Bukaresti Rapid 74:81 (18-20, 25-23, 20-13, 11-25).

Marosvásárhely, Simon László sportcsarnok, 1600 néző. Vezette: Bogdan Podar (Kolozsvár), Alexandru Ivan (Târgoviște), Sorin Drugău (Brassó). Ellenőr: Kővágó Lajos (Nagyvárad).

Marosvásárhely: Martinić 15 pont (1), Șolopa 15 (1), Sánta 14, Reljić 8 (1), Jeremić 7 (1), Gajović 6 (1), Popa 5 (1), Casale 2, Borșa 2, Engi-Rosenfeld. Kispadon: Major, Bodó. 

Rapid: Armuș 20 pont, Eugene 16 (1), Kalačkovskis 16 (2), Penn 11, Gavrilioaia 8, Szotirov 4 (1), Dorneanu 3 (1), Roschnafsky 3, Voinescu, Berceanu. Kispadon: Oprea, Odagiu.

Eredményjelző

Kosárlabda Nemzeti Liga, 14. forduló: Nagyváradi CSM – Temesvári SCM 75:59, Bukaresti Dinamo – Nagyszebeni CSU 92:101, FC Argeș Pitești – SCM U Craiova 72:70; 15. forduló: Nagyszebeni CSU – CSM Baschet Petrolul Ploiești 77:83, Marosvásárhelyi CSM – Bukaresti Rapid 74:81, SCM U Craiova – Konstancai CSM 83:78, Temesvári SCM – CSO Voluntari 81:92, Galaci CSM – FC Argeș Pitești 76:105, Brassói Corona – Bukaresti Dinamo 95:83. A Bukaresti CSA Steaua – Kolozsvári U-BT mérkőzést február 26-án, a CS Vâlcea 1924 Râmnicu Vâlcea – Nagyváradi CSM találkozót március 19-én rendezik. 


A negyedik negyedben éppen azok – Martinić (b) és Gajović (k) – váltak tanácstalanná, akiktől a megoldást vártuk volna. Fotó: a városi sportklub közösségi oldala


Hogy vinné el a fekete mentő! 50 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 50 perccel korábban

Erről jut eszembe 50 perccel korábban

Rollernagyi 50 perccel korábban

Közönségszolgálat 50 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 50 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 50 perccel korábban

Hírek, rendezvények 50 perccel korábban

4keréken 50 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató