2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Június 16-ig lehet pályázni a 25. Bolyai Nyári Akadémia továbbképzéseire

  • 2017-05-14 15:54:20

A május 8-án tartott sajtótájékoztatón hirdették meg az RMPSZ idei, 25. Bolyai Nyári Akadémia szekcióinak képzéseit.

A május 8-án tartott sajtótájékoztatón hirdették meg az RMPSZ idei, 25. Bolyai Nyári Akadémia szekcióinak képzéseit. Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök a jubiláló akadémia kezdeti időszakát idézte. Elmondta, hogy 1992-ben volt az első pedagógusfórum a homoródi gyermektáborban, majd azt követte 1993-ban az első Bolyai nevet viselő nyári akadémia. A társ-pedagógusszervezetek közül egy évvel korábban a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége alapította meg nyári továbbképzés- sorozatát. A névválasztást a Bolyai Tudományegyetem újraindításának sikertelensége adta. A továbbképzések szekcióit és helyszíneit igyekeztek bővíteni, kiterjeszteni Erdély fontosabb városaira, így évről évre bővült a programkínálat, valamint annak helyszínei. Az akadémia előadói, foglalkozásvezetői hazai és magyarországi szakintézetek, egyetemek neves előadói voltak. Az első akadémiát 1993-ban Szentegyházán tartották, a megnyitón beszédet mondott többek között Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Sántha Pál Vilmos Hargita megyei tanácselnök, dr. Töttösy Istvánné, a magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezetője, Murvai László, a román tanügyminisztérium osztályvezetője, Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Ivan Truter, a Romániai Nemzeti Kisebbségek Tanácsának titkára és Beder Tibor Hargita megyei főtanfelügyelő. A 25 év alatt a tanulásról, tudásról és tudományról alkotott kép megváltozott, ezért a tanulók motivációi és attitűdje is folyamatosan változott. A BNYA szekcióinak foglalkozásait mindig egy központi téma köré építették, a téma választásával a pedagógusok nevelési gyakorlatát és a pedagógiai szemléletváltást igyekeztek segíteni. 
Ferencz S. Alpár, a BNYA programfelelőse az idei akadémia újdonságait, szekcióinak képzéseit ismertette. Idén 25. alkalommal, a nyári vakációban zajló akadémia átfogó témaköre: Legyen játék a tanulás! Kiemelte, hogy a továbbképzés-sorozat átfogó témájával az oktatási és nevelési folyamat gyermekközpontúságának szükségességét kívánják hangsúlyozni, ahol a játék eszköz, módszer, jelképes „kulcs” a gyermekhez, és amelyet a tananyagcentrikus oktatási rendszer ellehetetlenít. 
A modern, globalizált és egyre fokozottabban digitalizálódó világunkban fontos megtalálni azokat a módszereket, lehetőségeket, pedagógiai eszközöket, amelyek révén újra felfedezhetjük és erősíthetjük a játék klasszikus és hagyományos értelemben vett funkcióját, hasznosítva a digitális játék(os) pedagógia új prespektívákat és lehetőségeket ajánló eszközeit. A 25. BNYA-n lehetőség nyílik összekapcsolni a klasszikust a hagyományossal, a gyönyörűséget a hasznossággal, a szabadtéri játékot a gamifikációval. 
Az évfordulós BNYA szerkezeti és szervezési felépítését a főtémából, vagyis a játék és játszás szabad jellegéből inspirálódva szervezik meg július 10–14. között. Az első héten, A játék hete keretében négy játékpedagógiai tematikus napi foglalkozást hirdetnek 200 pedagógus részére. A játék hetét az akadémia jubileumi ünnepi megnyitója indítja, amelyet július 10-én, hétfőn 10 órától tartanak a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában. 
A megnyitón Játékalkalmazások az iskolában címmel dr. Bús Imre PhD – Pécsi Tudományegyetem, Illyés Gyula Főiskolai Kar, Pedagógusképző Intézet; Élménypedagógia – kalandok és álmok címmel Bányai Sándor, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense; Mese és játék címmel dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője; Az adaptív oktatás digitális támogatásának lehetőségei címmel Borsos Endre oktatási alkalmazásfejlesztő előadásait hallhatják a résztvevők. 
A következő négy témanap egy-egy játékalapú pedagógiai eljárás, módszer tematikájára lesz felépítve. Az előzetesen beiratkozott pedagógusok 8 csoportba szerveződve előbb a drámapedagógia, majd az élménypedagógia, ezt követően a digitális gamifikáció és végül a népi gyermekjátékok tematikus napi tevékenységeken vehetnek részt. 
A drámapedagógiai napon drámajátékokat, dramatizáló témafeldolgozásokat, színjátékokat stb. terveznek Rusz Csilla drámapedagógus foglalkozásirányítóval. Az élménypedagógiai napon Bányai Sándor docens, élménypedagógus irányításával szabadtéri játékokkal való ismerkedés várható. A gamifikációs napon a digitális, játékos, mobilapplikáció alapú oktatási, értékelési lehetőségekkel és eszközökkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, amelynek szakirányitója Borsos Endre, mobilapplikációs alkalmazások fejlesztője. 
Délután Stratégiai-taktikai társasjátékok az iskolában címmel Papp Zoltán, a budapesti Városligeti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyugalmazott rajztanár módszertanát ismerheti meg a nagyérdemű. A három tematikus nap estjét a Spektrum Oktatási Központ támogatásával a Pedamozi színesíti. A hét tevékenységét záró negyedik tematikus nap a hagyományos népi gyermekjátékokról fog szólni, melynek foglalkozásirányítója Galaczi Hajnal oktató, szakfelügyelő lesz. A tematikus napot és a játék hetét táncház zárja. 
A Bolyai Nyári Akadémia további szekcióinak előadói és foglalkozásvezetői idén is neves hazai és magyarországi alap- és továbbképző intézmények oktatói, kutatói lesznek. A július 9-29. között zajló képzésekre RMPSZ-tagsággal rendelkező pedagógusok online módon június 16-ig pályázhatnak. A 13 szekció 16 csoportjának jegyzéke, a pályázati felhívás és egyéb fontos információk a szövetség honlapján, a www.rmpsz.ro oldalon érhetők el. A nyári akadémia megvalósulását idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja. 

Hogy vinné el a fekete mentő! 54 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 54 perccel korábban

Erről jut eszembe 54 perccel korábban

Rollernagyi 54 perccel korábban

Közönségszolgálat 54 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 54 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 54 perccel korábban

Hírek, rendezvények 54 perccel korábban

4keréken 54 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató