2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Új vírusvariánsokra adaptált vakcina lesz

Nagyon valószínű, hogy Románia októberre beszerzi a Covid-19 jelenleg terjedő vírusvariánsaira adaptált vakcinát – közölte szerdán az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila azt mondta, reméli, sikeres lesz a negyedik oltás felvételére vonatkozó  kampány. Ez októberben kezdődik, amikor várhatóan megérkeznek az országba a Covid–19 jelenleg terjedő vírusvariánsaira kifejlesztett vakcinák. A Covid–19 elleni oltás negyedik dózisa mellett influenza elleni oltáskampány is kezdődik a veszélyeztetett kategóriák (65 év fölöttiek, betegek, várandós nők) számára.


9000 új koronavírusos megbetegedés

Az elmúlt 24 órában valamivel több mint 9000 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt – közölte a szerdai kormányülés elején az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila elmondta, kedden szintén kevesebb fertőzéses esetet jelentettek, mint egy héttel korábban. Ha pedig megmarad ez a trend, akkor jövő héttől csitulni fog a hatodik járványhullám – tette hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy folytatni kell az ambuláns egészségügyi ellátás fejlesztését, a járóbetegek és a kórházi betegek számára is biztosítani kell a vírusellenes gyógyszereket. 

Hogy vinné el a fekete mentő! 15 órával korábban

Erről jut eszembe 15 órával korábban

Rollernagyi 15 órával korábban

Közönségszolgálat 15 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 15 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 15 órával korábban

Hírek, rendezvények 15 órával korábban

4keréken 15 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató