2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Könyvek, irodalmi beszélgetések, játékok

Múlt vasárnap második alkalommal rendezték meg a Nyárádszereda olvas nevű rendezvényt, amelyre elismert írókat is meghívtak, az olvasók örömére. Minden korosztály megtalálhatta ott a számára leginkább megfelelő egy-két programot.

Egyre ritkább pillanat, de itt a kamaszok is szívesen olvastak

 Fotók: Iszlai Gyula

 A vasárnap délben kezdődött program a könyvekről, az olvasás szeretetéről, irodalmi beszélgetésekről, játékokról és ezekhez köthető kézműves-tevékenységekről szólt, kiszen kicsitől nagyig mindenkit szeretettel várt az Olvassunk! nevű helyi olvasócsoport.

A rendezvény egyik célkitűzése, hogy találkozási lehetőséget 

biztosítson az irodalom-, könyv- és olvasáskedvelők számára, a nap programsorozatával pedig a szervezők igyekeztek minden korosztály számára maradandó élményt nyújtani. Hogy ez így is volt, azt számos nem hivatalos, de annál hitelesebb „mutató” jelezte: a legkisebb gyerekek is hangosan énekeltek a kézműves-foglalkozásokon, a meseperceket lankadatlanul figyelő szempárok követték, a diákok is izgultak a könyvvadászaton, vagy jól szórakoztak a kvízjátékokon, de a fűben elcsendesülő olvasók látványa, a villámcsődületen részt vevők száma és a közönség tapsa is erre utalt. Tanászi Rozália, az Olvassunk! egyesület elnöke, a szervezők egyike úgy összegzett: ismét egy sikeres közösségépítő rendezvényt tudhatnak maguk mögött, csodálatos és telt házas programokkal, ahol megmutatkozott az összefogás ereje, és amiért köszönet jár a pedagógusoknak és olvasótársaknak a gyerekekkel, fiatalokkal való foglalkozásokért.


Mindenki olvasott

A rendezvény könyvvásárral, könyvek csereberéjével kezdődött, eközben a legkisebb kezeket alkotásra, azaz kézműves-foglalkozásra hívták, és a szervezők örömére csakhamar hangos gyerekzsivaj töltötte be a termet, mintegy félszáz apróság alkothatta meg a saját Tündérbogyó figuráját Kádár Annamária egyik könyve alapján, készíthetett képkeretet, vagy kipróbálhatta a gyermekkezek megalkotta leleményes társasjátékokat. Ez volt a rendezvény legvidámabb, leghangosabb programja.

Nagy érdeklődés közepette került sor a gyulakutai Csipán Kristóf könyvajánlójára a városi könyvtárban, ahol magáról és az olvasásról is mesélt a tinédzser, majd kezdetét vette egy másik nagyon érdekes játék, a könyvvadászat. A játékos kedvű gyerekek egy vagy több rejtvényt oldhattak meg, amiért egy-egy tombolaszám volt a jutalom, és a közel kétszáz megfejtés nyomán könyvvadászokká vált játékosok közül három szerencsés nyertes került ki, akik egy-egy szatyrot (Petőfi, a sztár) és könyvet vihettek haza.

Ezt követően a Mesepercek Annával című programon az óvodások és kisiskolások mesés időtöltésre találkozhattak Kádár Annamária marosvásárhelyi pszichológussal. Az előre meghirdetett versenyre 6 társasjáték, 17 mese és 19 családfarajz érkezett be, de természetesen minden szorgos kis kéz jutalomban részesült. A szervezők célkitűzése a mesék megszerettetése és megismertetése volt a szerző munkásságán keresztül. Eközben a felső tagozatos diákokat a református egyház tanácstermében fogadták egy kahootra, könyvekről, olvasásról szóló online kvízjátékra.

A művelődési ház előterében kávézót is kialakítottak, amely az éppen kézműveskedő kisgyerekek szüleit, a könyvvásárból vidáman távozókat, az egyes programpontokra várakozókat látta vendégül, az ott lévők a napi élményeiket nyomtatott fényképek formájában is hazavihették, ugyanis még erre is gondoltak a szervezők!

Avatás, olvasás, dedikálás

A délutáni napsütés nemcsak mosolyt csalt elő, hanem mindenkit egy kis csendes olvasásra hívott ki a szabadtérre, ki-ki egyedül vagy gyermekével elhúzódhatott a főtéri zöldövezet egy-egy pontjára kedvenc könyvével a kezében, hogy a többiekkel egyszerre élje át az olvasás gyönyörködtető érzését. A megörökített pillanatok bizonyítják, hogy az olvasás nem egy magányos tevékenység, hanem közösségszervező életforma – állítják a szervezők.

Ezt megelőzően felavatták a település első könyvcserélő pontját: a művelődési ház előtt leleplezték az OlvasLakot, egy kis házikót, amelybe bárki beteheti és másoknak felajánlhatja a kiolvasott, számára már nem szükséges könyveit. Ezután került sor a nap leglátványosabb pillanatára: a résztvevők villámcsődülete során élő betűket alkotva jelenítették meg a szervezők jelszavát: Olvassunk! 

A nap zárórendezvénye sem mindennapi volt, a szervezők nem mást, mint Durica Katarina felvidéki, dunaszerdahelyi írót, újságírót, könyvkiadót látták vendégül, aki megjelent regényein túlmenően az írói létről, lehetőségekről és törekvésekről mesélt az érdeklődőknek. A jelenleg Brüsszelben élő író hatalmas bátorságára vall, hogy olyan témákat feszeget, amelyekre mások még gondolni is alig mertek, mint pl. a felvidéki maffia áldozatai vagy akár a béranyák tabukérdése. Ennek ellenére közvetlensége, humora felejthetetlenné tette az olvasók számára a találkozást, de őt magát is meglepte a szervezők figyelmessége, ötletessége és vendégszeretete. Hazatérve, közösségi oldalán a következőket jegyezte meg: „Egy pár ezer fős település, és micsoda összetartó olvasóklub működik itt, 200 fővel, több tucat aktív taggal. Nyárádszereda, köszönöm a meghívást. (…) Szóhoz sem jutottam! Azóta is a hatása alatt vagyok.”

 

 

Hogy vinné el a fekete mentő! 50 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 50 perccel korábban

Erről jut eszembe 50 perccel korábban

Rollernagyi 50 perccel korábban

Közönségszolgálat 50 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 50 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 50 perccel korábban

Hírek, rendezvények 50 perccel korábban

4keréken 50 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató