2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Körvonalaiban a 29. marosvásárhelyi nemzetközi könyvünnep

Egy hónap és pár nap múlva újra irodalmi élmények, neves szerzőkkel – és műveik révén önmagunkkal – való találkozások szigetévé válik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épülete. A november 16–29. között zajló nemzetközi könyvünnepet az október 11-i, szerda délelőtti sajtótájékoztatón körvonalazták a szervezők a színház előcsarnokában.

– Remélem, hogy kis csapatunk idén is számos meglepetést fog szerezni minden kedves könyvbarátnak, olvasónak és azoknak is, akik esetleg véletlenszerűen tévednek majd be a vásárra, bár az elmúlt évek során kialakult egy olyan közönségünk, amely óhajtja, vágyja és akarja ezt a rendezvényt. Nekünk ez olyan sarkalló szempont, amelyet, ha akarnánk, sem tudnánk nem figyelembe venni – mondta elöljáróban Káli Király István, a főszervező Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója.

A szervező csapat – amelyhez 2012-ben csatlakozott a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, öt éve pedig a Pro-Kaart Kulturális Egyesület – februárban látott neki a közös munkának, tudása legjavával törekedve arra, hogy idén is újdonságot nyújtson a legrangosabb erdélyi könyves szemle nagyérdeműjének – tette hozzá Káli Király István, majd a helyszínt biztosító, a vásár megszervezéséhez a legnagyobb rugalmassággal viszonyuló és egy különleges, nulladik napi programpontról is gondoskodó intézmény, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház támogatását emelte ki. 

– Ebben a városban ennél jobb helyszínt elképzelni sem lehet a könyvek világának megalkotásához, berendezéséhez – hangsúlyozta a főszervező. Káli Király Istvántól azt is megtudtuk, hogy idén 25 – többnyire erdélyi – könyvkiadó jelezte részvételi szándékát a vásáron. Magyarországról hat kiadó érkezik, első alkalommal hozza el legújabb kínálatát a Central Kiadó Központ, továbbá a Cerkabella, a HVG és a Mozaik Kiadó is visszatér. 


Beethoven-muzsika szavakba „oltva”

Az ismét gazdagnak ígérkező könyvkínálat mellett változatos irodalmi programok várják majd az érdeklődőket, ezekből a főszervező hármat emelt ki. A vásár első napján, november 16-án, csütörtökön a Versvariációk Beethoven-témára című programpontra kerül sor, amely, a könyvünnep idei mottójához – A könyvek hangja – illeszkedve, André Ferenc, Erdős Virág, Fischer Botond, Kali Ágnes és Parti Nagy Lajos által megszövegesítve szólaltatja meg Beethoven muzsikáját, a rendezvény házigazdája Balázs Imre József. 

Annak apropóján, hogy a prózairodalomban az utóbbi időben előtérbe kerültek a történetek, a prózaírók beszélgetése Az elbeszélés felelőssége címet viseli, és főként a valós életből merített témák problematikájára összpontosít. Az eszmecsere vendégei kiváló prózaírók: Egressy Zoltán, Jászberényi Sándor, Tisza Kata, Tompa Andrea és Vida Gábor. 

A harmadik kiemelt programpont egy szombati lírai matiné, amely a fiatal, huszonéves szerzők megszólítására irányul, és amelynek két erdélyi és két magyarországi meghívottja van: Demeter Arnold, Kali Ágnes, Kellerwessel Klaus és Vados Anna. Az együttlét házigazdája a szintén fiatal Ferencz-Nagy Zoltán bölcsészhallgató.

Ezenkívül még számos izgalmas irodalmi találkozásra adódik lehetőség: az Erdélyi Szép Szó antológia kapcsán olyan marosvásárhelyi szerzők lesznek jelen, mint Kovács András Ferenc, Markó Béla, Nagy Attila, ugyanakkor fontos szerep jut Karácsonyi Zsolt új könyve bemutatásának is. A legfeljebb háromszereplős beszélgetésekre a vásártér emeletén, az irodalmi kávéházban kerül sor, a több meghívottal zajló találkozókat a színház Kistermében tartják.

Fotó: Nagy Tibor


Felolvasószínház, gyermekkoncert, sanzonest

Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ igazgatója kiemelte, hogy a könyvvásár legfőbb törekvése ezúttal is a művek és alkotók, elsősorban az erdélyi magyar szerzők népszerűsítése, ezt szolgálja a vásár lapja is, amit idén is a látogatók rendelkezésére bocsátanak. Szintén ennek a koncepciónak rendelődik alá a tavaly alapított Év Szerzője díj, amelyet idén is kiosztanak egy erdélyi magyar alkotónak. 

A könyvünnep kiegészítő programjai egytől egyig A könyvek hangja mottóra rezonálnak. Az idei Bánffy Miklós-évforduló előtt a Király István rendezte Naplegenda című felolvasó-színházi előadással tisztelegnek a szervezők, ezt csütörtökön lehet majd meghallgatni. A szemle nulladik napján, 15-én, szerdán Székely Csaba Az igazság gyertyái című, a bözödújfalusi székely zsidók abszurd történetéről szóló darabjának bemutatójára kerül sor Sebestyén Aba rendezésében, ezt megelőzően Újlaki-Nagy Réka Székely zsidók című könyvét mutatják be; a vásár csütörtök délelőtti megnyitója után a Kiskalász zenekar Hepehupa című koncertjére várják a gyermekeket; a pénteki nap fénypontja az Év Szerzője díj átadása lesz, amit Pokorny Lia sanzonestje követ, szombaton pedig a Figura Stúdió Színház A kis herceg című előadását lehet megtekinteni a színház Nagytermében.


Pályakezdők az Underground teremben

A marosvásárhelyi könyvvásár szervezőcsapata folyamatosan feszegeti a határait, ezt bizonyítja az idei két újdonság is, amelyeket – a korábbi években a háttérben működő – Pro-Kaart Egyesület szervez. A színház Underground termében helyet kapó, fiatalokat megszólító programpontokról az egyesület elnöke, Krisár Ildikó számolt be. 

Az egyik rendezvény az Örömzene a könyvért címet viselő jam session lesz, ahol írók, irodalmárok és irodalomkedvelők zenélnek együtt – az estre, amelynek házigazdája Szabó Róbert Csaba, mindenkit szívesen látnak –, a másik Az irodalom hangja című est, ahol pályakezdő alkotók mutathatják be műveiket, a moderátor szerepét B. Szabó Zsolt vállalta el.


Tízéves az olvasójáték

A könyvünnep gyermekprogramjainak felelőse, Makkai Kinga elsősorban az idén tizedik alkalommal zajló, négy korosztály számára meghirdetett olvasójátékról szólt, amelyre ezúttal több mint 200 csapat nevezett be, a kijelölt könyveket 633 diák fogja elolvasni. 

– Úgy érezzük, hogy szinte mozgalommá vált az elmúlt évtizedben a fiatal olvasók kinevelése, felneveltünk egy generációt – emelte ki Makkai Kinga. A hagyomány szerint a vetélkedő résztvevői a vásár alatt a művek szerzőivel – Kolozsi Lászlóval, Pifkó Céliával, Egressy Zoltánnal és Bernáth Zsolttal – személyesen is találkozhatnak.

Az idei könyvvásár gyermekfoglalkozásain előtérbe kerül az irodalmi élményekhez kapcsolódó zene. Csütörtökön és pénteken délután a legfiatalabb vásárlátogatók babakoncerten vehetnek részt, a kuflimesékért rajongó aprónép pedig azok megalkotójával, Dániel Andrással találkozhat a könyvünnep alatt. Jelen lesz továbbá Tasi Katalin, a Papírszínház-mesék szerzője, szombat délelőtt Bajzáth Mária mesél, és a Szivárvány, valamint a Napsugár gyermeklapok főszerkesztője, László Noémi, továbbá Szántai János is színesíti a gyermekeknek szóló programokat.

A sajtótájékoztató végén Pál D. Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kinevezett vezérigazgatója a vásár nulladik napi színházi programjáról szólt, illetve reagált Káli Király István köszönő szavaira. Az intézményvezető úgy gondolja, hogy a könyvünnep kinőtte a színház épületét, ugyanakkor büszke arra, hogy mégis az általa képviselt intézmény adhat újra otthont a rangos rendezvénynek, amelyet a távolból évek óta csodálattal figyelt.

Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, 2022-ben

Fotó Nagy Tibor (archív)

Hogy vinné el a fekete mentő! 52 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 52 perccel korábban

Erről jut eszembe 52 perccel korábban

Rollernagyi 52 perccel korábban

Közönségszolgálat 52 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 52 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 52 perccel korábban

Hírek, rendezvények 52 perccel korábban

4keréken 52 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató