2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megújult erővel térünk vissza. A nyári szünet után újra munkába lendültünk, és változatos programkínálattal várjuk a kedves nagyérdeműt.

Az idén nem maradhatnak el a szovátai fellépések sem, a fürdővárosban több alkalommal fogunk megfordulni a nyár folyamán. Évadunk első előadását, az Újraélt figurák címűt a Petőfi parkban mutattuk be csütörtökön. 

Augusztus 6–7-én szervezték meg Baróton az Erdővidéki Bányásznapokat, ahol az erdővidéki néptánctalálkozó egyik fellépőjeként lehettünk jelen.

 Gyulán vendégszerepelünk közösen a Spectrum Színházzal – Tamási Áron: Boldog nyárfalevél – augusztus 13-án délután 17 órától a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban.

A mikházi Csűrszínházban is több előadást tervezünk bemutatni, a Tamási Áron műve alapján készült Ábel táncszínházi produkciónk augusztus 19-én este 19 órától, valamint a Spectrum Színházzal közösen a Boldog nyárfalevél előadás 20-án este 20 órától látható. 

Örömmel tölt el, hogy a Vásárhelyi Forgatag évről évre nagyobb hangsúlyt fektet a népi kultúrára, ezért augusztus 27-én a Vásárhelyi Forgataggal közös szervezésben folknapra várjuk az érdeklődőket. Ezen a napon reggeltől estig a magyar népi kultúrához kötődő tevékenységek zajlanak a marosvásárhelyi várban, mint például gyerek- és ifjúsági néptáncegyüttesek fellépése, néptánc- és népdaltanítás, folklórelőadás. Az esemény alkalmat ad a város magyar értékeinek bemutatására, valamint azok megismertetésére a többségi lakossággal.

Imre Bernadette-Andrea


Hogy vinné el a fekete mentő! 14 órával korábban

Erről jut eszembe 14 órával korábban

Rollernagyi 14 órával korábban

Közönségszolgálat 14 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 14 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 14 órával korábban

Hírek, rendezvények 14 órával korábban

4keréken 14 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató