2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hol volt eddig ez az Arena?

Egyértelmű esélyesként érkezett a Nagyváradi CSU az Arena otthonába, a női kézilabda A osztály 5. fordulójában játszott mérkőzésre. Eddig csak a Déva elleni rangadót nem tudta megnyerni, Kolozsvár ellen viszont győzött, ugyanakkor az Arena nem bírt a csoport ifjúsági csapataival sem, és az utolsó helyről várta a találkozót. A mérkőzés azonban rácáfolt a várakozásokra, és a ligeti sportcsarnokban uralkodó remek hangulatban a marosvásárhelyi együttes megmutatta, hogy sokkal többre képes, mint amit eddig láthattunk tőle.

A kezdő percekben az Arena két beállós góllal nyitott, és a talán kisebb ellenállásra váró nagyváradiak ezt követően futottak az eredmény után. A házigazdákat az sem rendítette meg, hogy a székelyudvarhelyi–bukaresti játékvezetői páros szokatlan bőkezűséggel osztogatta a kétperces kiállításokat, ami a keményebben védekező marosvásárhelyieket jobban sújtotta (10-3 volt a kiállítások különbsége). Ennek ellenére négy gólra is elhúzott az Arena, amely ezúttal nem követett el annyi buta hibát támadásban, mint például legutóbb a Gloria II ellen. A nagyváradiak a félidő végére kezdtek kissé magukhoz térni, és kettőre szorították a hátrányt szünet előtt.

A második félidőben a vendégek pedig már hiába vették sokkal komolyabban a marosvásárhelyi csapatot, a vérszemet kapott Arena nem akarta kiengedni a kezéből a győzelmet, még akkor sem, amikor úgy tűnt, hogy Nagyváradnak sikerül megfordítania az eredményt – a vendégek átvették a vezetést, és három góllal is elhúztak. A hajrában azonban két háromgólos sorozatot is teljesített az Arena, és miután az utolsó percekben mindkét oldalon több lövés is kimaradt, a végső sípszó kétgólos marosvásárhelyi sikert szentesített.

Győzelmének köszönhetően az Arena négy hellyel előlépett a rangsorban. A női kézilabda A osztályban most hosszú szünet következik, a 6. fordulót november 19-én játsszák, amikor a marosvásárhelyi csapat Resicabányára látogat.


Jegyzőkönyv

Női kézilabda A osztály, C csoport, 5. forduló: Marosvásárhelyi Arena – Nagyváradi CSU 41-39 (22-20)

Marosvásárhely, ligeti sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Gál László (Székelyudvarhely), Alexandru Constantin (Bukarest).

Arena: Szasz (Jitaru, Colceri) – Gál 8 gól, Bărăbaș 9, Moldován 2, Ördög Sz. 3, Căruntu 6, Samson 3 (Țifui 7, Havasi 3, Márton, Pasc).

Nagyváradi CSU: Corha (Pintea) – Argyelan 12 gól, Bisca 2, Snakovszki 5, Tudose 4, Hercuț, Bochiș (Duțu 2, Trantea 1, Zegrean, Vrabie 5, Corondan, Horj 8, Leș, Mastan).


Eredményjelző

Női kézilabda A osztály, C csoport, 5. forduló: Beszterce-naszódi Gloria 2018 II – Nagybányai CNOPJ 29-41, Marosvásárhelyi Arena – Nagyváradi CSU 41-39, Kolozsvári U – Resicabányai Universitatea 42-24, Tordai Liviu Rebreanu Főgimnázium – Temesvári Universitatea 32-28, Dévai CSM – CNE Rm. Vâlcea 37-30.


Óvtak a bodzavásáriak az Európa-ligában

Női Bajnokok Ligája:

* A csoport: Bukaresti CSM – DHK Banik Most 40-25, Ferencváros – Vipers 26-26;

* B csoport: Buducnost Podgorica – Bukaresti Rapid 30-30, Storhamar HE – Győri Audi ETO KC 21-35.

Női Európa-liga, selejtező, 1. forduló, visszavágó: Costa del Sol Malaga – Bodzavásári Gloria 30-24, a párharcot a Malaga nyerte 61-56-tal, de a román csapat óvást nyújtott be; Siófok KC – MKS FunFloor Lublin 31-32, továbbjutott a Siófok 58-50-nel.


Román siker az Európa-bajnoki selejtezőn

Románia nyolc góllal, 34-26-ra legyőzte Ukrajnát a 2024-es kézilabda Európa-bajnokság 4. selejtezőcsoportjának második fordulójában. Az alakulat első sikerét aratta, mivel a nyitókörben 36-32-re alulmaradt Ausztriával szemben. A sorozat jövő márciusban, a Feröer-szigetek elleni kettős mérkőzéssel folytatódik. A csoportok első két-két helyezettje, valamint a nyolc csoport négy legjobb harmadikja jut ki a 2024-es németországi kontinenstornára. Románia utoljára 1996-ban jutott ki az Eb döntő tornájára.


Tizenhét gólos magyar győzelem Grúziában

A magyar kézilabda-válogatott 41-24-re nyert Grúzia vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában, vasárnap Tbilisziben. A két győzelemmel álló magyarok március közepén a Svájc elleni hazai, majd idegenbeli mérkőzéssel folytatják szereplésüket a selejtezősorozatban. 


Hogy vinné el a fekete mentő! 50 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 50 perccel korábban

Erről jut eszembe 50 perccel korábban

Rollernagyi 50 perccel korábban

Közönségszolgálat 50 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 50 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 50 perccel korábban

Hírek, rendezvények 50 perccel korábban

4keréken 50 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató