Főtéri történet
Valamikor szebb napokat látott marosvásárhelyi labdarúgócsapat egykori szurkolói számára minden kétséget kizáróan a virágóra és környéke. Igaz, van annak negyven éve is, amikor a Kolozsváron pontot szerzett, az országos élvonal második helyén tanyázó futballcsapat helyi rajongói többen voltak a főtér közepén, mint a rivális város sportpályájának lelátóin. Majd’ minden épkézláb, magára valamit adó szurkoló ott állt esőben és szélben a virágóra körül, akadályozva a főtér egyik oldaláról a másikra átgyalogolókat, de a véleményét mindenki el kellett mondja, mert azokban az években a marosvásárhelyi férfiak mindent tudtak a futballról és a nőkről.
Téli ünnepek és iskolai vakáció idején a virágóra helyén álló karácsonyfa jelzi a főtér közepét, mert innen indul a Mikulás-szán, és itt kezdik a kisgyermekes családok a bevásárlósétát. Március elején pedig egy jó hétig tulipánszínűvé és jácintillatúvá válik a városközpont, ahol már nincs zöld karácsonyfa, és még nincs színes virágóra.
Nyári turistacsoportok látogatásánál figyeltem meg, milyen előszeretettel készítenek csoportos fényképet a román templom előtt vagy a virágóra körül. Előbbi lépcsős feljárója mintha éppen erre készült volna. Bizony, a város szimbólumaként számontartott tornyos városháza előtt nincs akkora szabad tér, ahol egy negyvenfős lengyel turistacsoport kényelmesen felállhatna marosvásárhelyi látogatásának megörökítéséhez, és városunk másik büszkesége, a Kultúrpalota előtt sincs hely ittjártuk maradandó fényképes dokumentálásához. Maradna a Színház tér nemzeti színházunk hátterével, de ilyen vagy ehhez hasonló látvány náluk is van. Talán még szebb is. Így vált szimbólumértékűvé a főtér közepére álmodott és megszokott virágóra.
Számtalan európai városnak jelképévé vált egy-egy érdekessége. A városunkkal nagyjából egyforma nagyságú németországi Göttingen kellős közepén áll egy közepes méretű szobor: Libás Lizi (Gänseliesel), amelyről az hírlik, hogy a világ legtöbbet csókolt alkotása, s így az alsó-szászországi egyetemi város jelképe (egyébként ott tanult Bolyai Farkas és Kőrösi Csoma Sándor).
A szobor 120 évvel ezelőtt került a göttingeni főtérre, amikor ugyan csak második lett a kiírt pályázaton, de a város lakóinak nyomására a kút tetején álló, mezítlábas, kezében libát tartó lányról készült alkotást állították fel. Az egyeteméről híres német városban aztán elterjedt a szokás: az újonnan beiratkozott hallgatók felmásztak a csúszós szökőkútra, hogy megcsókolják Lizi (bronz)arcát. 1926-ban a lárma és rongálás miatt csóktilalmat vezettek be az egyetemi városban, de titokban úgyis folytatódott a szokás. Aztán a szoborállítás századik évfordulóján – 2001-ben – hivatalosan is feloldották a csóktilalmat, és azóta a doktori vizsgát sikeresen letett végzősök, barátok gyűrűjében, feldíszített szekéren járulnak Libás Lizihez egy csókért.
P.S.
1992-93-ban Göttingenben tanultam én is, de ez még a csóktilalom feloldása előtt volt, így csak Lizi mellett állva örökítettek meg.
