Hogyan lehetne javítani a daganattal élő páciensek alapellátását?*

Dr. Dégi László Csaba, a BBTE Szociológia és Szociálismunkás-képző Karának docense, a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság (IPOS) igazgatója is közreműködött annak a javaslatcsomagnak az összeállításában, amely a daganattal élő emberek alapellátásának javítását, valamint az ellátás különböző szintjeinek összehangolását szorgalmazza. A javaslatcsomagot az Európai Rákszervezet (European CanCer Organisation – ECCO) Alapkövetelmények a Daganattal Élők Minőségi Ellátásában (Essential Requirments for Quality Cancer Care – ERQCC) szakértőcsoportja dolgozta ki.

2018-ban Európában 3,9 millió daganatos megbetegedést és 1,9 millió daganatos megbetegedésből következő halálesetet jegyeztek. A szív- és érrendszeri betegségek után ez a második leggyakoribb oka az elhalálozásoknak a kontinensen, legjellemzőbb típusai a tüdő-, végbél-, mell-, prosztata-, valamint a hasnyálmirigy-daganat, ezeknek a megbetegedéseknek átlagosan közel fele halálos kimenetelű. A 0–14 éves korosztályhoz tartozó páciensek több mint 30%-a hal meg a daganatos megbetegedés diagnosztizálását követő öt éven belül, a túlélési arány pedig akár 10-20%-kal is alacsonyabb Kelet- és Közép-Európában, mint a kontinens nyugati országaiban. 

A daganattal élő páciensek egészségügyi ellátása több szinten történik: a klinikai szakellátással párhuzamosan, valamint az azt megelőzően/követően nyújtott alapellátás nélkülözhetetlen eleme a beteggondozásnak, nagymértékben  hozzájárulhat a daganat időben történő kiszűréséhez, a páciens fölépüléséhez, életminősége javításához. Az alapellátás egy lakosságközeli, az állampolgárok által egyenlő eséllyel a lakóhely közelében vagy a lakóhelyen igénybe vehető, hosszú távú, személyes kapcsolaton alapuló ellátási forma. Prevenciós, rehabilitációs és gondozóellátásokat foglal magában. Az alapellátás területéhez tartoznak a gyógyszerészek, a családorvosok, a gondozók, a közösségi ápolók által nyújtott ellátástípusok. Az egészségügyi ellátásnak ez a szintje sajnos Európa-szerte deficittel működik. 

A szakértőcsoport összegyűjtötte a leggyakoribb alapellátással kapcsolatos problémákat. Ide sorolható a daganatos megbetegedések késői diagnosztizálása, amiért egyebek mellett a háziorvosok és páciensek közötti rossz kommunikáció, a tájékoztató anyagok, döntéstámogató eszközök, valamint szűrőprogramok hiánya, az alapellátásban foglalkoztatott személyek túlterheltsége okolható. Számos megelőzési, illetve kezelési lehetőség híre nem is jut el az alapgondozásban tevékenykedő szakemberekig. Az alapellátás és a szakellátás összehangolásának hiányából fakadóan a páciensek gyakran adekvát rehabilitációs terv nélkül térnek haza a szakellátásból, nincs aki a mindennapokban nyomon követhetné, támogathatná felépülésüket, aminek egyik következménye lehet a visszaesés. Nemcsak a szakellátás, az alapellátás és a társadalmi ellátás közötti finomhangolás hiányzik, de az alapellátáson belül sincsenek összehangolva a tevékenységi formák. Az alacsonyabban képzett emberek kevésbé tájékozottak az igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások felől, illetve földrajzi, népesedési szempontok is meghatározzák az alapellátás minőségét: gyérebben lakott településeken számos alapellátásbeli szolgáltatástípus hiányozhat. A daganattal élő páciensek továbbá nehézségként élik meg a beteggondozás fragmentáltságát.

A szakértők javaslata szerint Európa-szerte meghonosításra várnak azok a szemléletmódok és bevált egészségügy-szervezési gyakorlatok, amelyekkel Nyugat-Európában jó eredményeket értek el. Olyan integrált egészségügyi rendszerekre lenne szükség, amelyek szerves egységben képzelik el a járó- és fekvőbeteg-ellátást, illetve általában az ellátórendszer jelenleg egymástól függetlenül működő szintjeit. Ennek szellemében multidiszciplináris klinikákat kellene létesíteni, így enyhíteni lehetne a beteggondozás jelenlegi fragmentáltságát. Ajánlott lenne bevezetni a közösségi ápolás (community based care) és a megosztott ápolás (shared care) gyakorlatait, hiszen ezek a szakellátásban és az alapellátásban dolgozók közti aktív párbeszéden alapulnak, illetve a páciens saját társadalmi, gazdasági, kulturális közegében tartják hatékonynak a gondozást. Főleg idős páciensek esetében, akiknél a daganatos megbetegedés számos társuló betegséggel járhat, szükség lenne jól átgondolt felépülési csomagok (recovery package) kidolgozására. Nagyobb figyelmet kellene fordítani a prevenciós programokra, terápiákra, hiszen a daganatos megbetegedések 40%-a életmódbeli tényezőkhöz köthető. A három leggyakoribb előfordulású daganattípus, a mell-, a végbél- és a méhnyakdaganat esetében ingyenes szűrőprogramokat kellene kínálni az alapellátás keretében. Nagyobb hangsúlyt érdemelne a daganattal élő emberek pszichológiai, pszichoonkológiai, illetve szociális ellátása. Olyan foglalkozásterápiákra lenne szükség, amelyek segítik a pácienseket a munkához való visszatérésben, hiszen a munkahely elvesztésének, a „munkaképtelen”-nek bélyegzésnek gyakran olyan pszichológiai hatása van, amely hátráltatja a fölépülést is. A kutatók szerint az egyesült királyságbeli egészségügyi rendszer mintául szolgálhat az alapellátás újraszervezéséhez a kelet- és közép-európai térségben.

*Marc BEISHON et. al. (2019): ECCO Essential Requirements for Quality Cancer Care: Primary care. Critical Reviews in Oncology / Hematology, 142 (2019), 187–199. DOI: doi.org/10.1016/j.critrevonc. 2019. 07. 07