2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az izlandi Valur Reykjavík csapatával is azonos csoportba került a Ferencváros a férfikézilabda-Európa-liga csoportkörének csütörtöki sorsolásán. A magyar csapat a selejtezőben a Bukaresti Steaua együttesét ejtette ki.

A Magyar Kupa-ezüstérmes Fejér B.Á.L.-Veszprémnek két „magyaros” ellenfele is lesz, ugyanis az A csoportban szerepel a portugál SL Benfica, amelynek vezetőedzője José María Rodríguez Vaquero – sportági becenevén Chema –, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, valamint a svájci bajnok Kadetten Schaffhausen, amelynek egyik jobbátlövője a 12-szeres válogatott Bartók Donát.

A bajnoki bronzérmes Balatonfüred a C csoportba került. A második számú európai kupasorozatban a csoportkörös rendszer 2012-es bevezetése óta Németország, Franciaország, Dánia, Spanyolország és Portugália után Magyarország a hatodik, amelyet egy szezonban legalább három férfiklub képvisel. Romániának egyetlen képviselője sincs a mezőnyben.

Az másodszor fordul elő, hogy ugyanannak a városnak két férficsapata is szerepel a Bajnokok Ligája, illetve az Európa-liga főtábláján: a veszprémieket megelőzően a Vardar Szkopjénak és a Metalurg Szkopjénak sikerült ugyanez, a 2020/21-es szezonban.

A Ferencváros azzal büszkélkedhet, hogy a Vardar Szkopje korábbi mintájára a férfiak és a nők mezőnyében is csoportkörös, hiszen a nők között az FTC-Rail Cargo Hungaria a BL-ben szerepel.

A férfi Európa-liga csoportköre október 25-én kezdődik és február 28-án ér véget. A csoportokból az első négy-négy helyezett jut tovább a nyolcaddöntőbe.

A következő idényben a második számú európai kupasorozat főtábláján 24 helyett már 32 csapat szerepel, és a csoportkör után középdöntőt is rendeznek.

A Ferencváros nagyszerű hajrával ejtette ki a Bukaresti CSA Steaua együttesét

Fotó: FTC



A csoportbeosztás

* A csoport: Fejér B.Á.L.-Veszprém, SL Benfica (portugál), Kadetten Schaffhausen (svájci), Tatran Presov (szlovák), Frisch Auf Göppingen (német), Montpellier HB (francia);

* B csoport: Ferencvárosi TC, Pays d’Aix Université Club (francia), Ystads IF HF (svéd), Valur Reykjavík (izlandi), Flensburg-Handewitt (német), TM Benidorm (spanyol);

* C csoport: Balatonfüredi KSE, Skjern HB (dán), Fraikin BM Granollers (spanyol), Sporting CP (portugál), RK Nexe (horvát), Alpla HC Hard (osztrák);

* D csoport: Füchse Berlin (német), Eurofarm Peliszter (északmacedón), Motor Zaporizzsja (ukrán, a hazai mérkőzéseit Németországban játssza), CD Bidasoa Irún (spanyol), Skanderborg-Aarhus (dán), Aguas Santas Milaneza (portugál).


Eredményjelző

* férfi Bajnokok Ligája, 4. forduló: GOG (dán) – Telekom Veszprém 30-31, Bukaresti Dinamo – FC Porto 32-27 (A csoport), Pick Szeged – Aalborg HB (dán) 29-41 (B csoport).

* férfi Európa-liga, selejtező, 2. forduló, visszavágó: Ferencvárosi TC – CSA Steaua Bukarest 35-31, továbbjutott: a Ferencváros 66-64-es összesítéssel; Fejér B.Á.L-Veszprém – Chambéry Savoie Mont Blanc HB (francia) 31-25, továbbjutott: a Fejér B.Á.L-Veszprém 56-54-es összesítéssel.

* női Bajnokok Ligája, 4. forduló: Krim Mercator Ljubljana (szlovén) – FTC-Rail Cargo Hungaria 30-32, Odense Handbold (dán) – Bukaresti CSM 27-31 (A csoport), Győri Audi ETO KC – Lokomotiva Zágráb (horvát) 32-16 (B csoport), Bukaresti Rapid – Team Esbjerg (dán) 34-32. 

* női Európa-liga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés: MKS FunFloor Lublin (lengyel) – Siófok KC 18-27.


Hogy vinné el a fekete mentő! 54 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 54 perccel korábban

Erről jut eszembe 54 perccel korábban

Rollernagyi 54 perccel korábban

Közönségszolgálat 54 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 54 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 54 perccel korábban

Hírek, rendezvények 54 perccel korábban

4keréken 54 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató