2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem tudott kilábalni a rossz passzból a marosvásárhelyi városi sportklub kosárlabdacsapata, és a FC Argeș Pitești-től elszenvedett, 79:77 arányú hazai veresége után erősen halványulni kezdenek a felsőházba jutás reményei. Nem azért, mert matematikailag nem lehetne elérhető, hanem azért, mert ezzel a kerettel nem lehet hosszú távra tervezni. 35+ évesen, amennyit betöltött a csapat valamennyi kulcsjátékosa, nem lehet havi hét meccset játszani, mint amennyi a decemberi penzum.

Persze, el lehet mondani, hogy a játékvezetők képtelenek háromig vagy négyig számolni, két lélektani pillanatban dobott pitești-i kosár előtt is durva lépéshibát követtek el a vendégjátékosok, előbb hármat, majd négyet lépve a labdával. (Hogy nem beszélünk mellé, le lehet ellenőrizni, a mérkőzés felvétele elérhető a neten. Harmadik negyed 4:47, Nistor három lépés; harmadik negyed 3:12, Smith négy lépés. És ezek csak az objektíven dokumentálható hibák, hiszen nagyon sok erősen véleményes ítélet is volt.) Szinte érthetetlen, hogy nem vették ezt észre, hiszen a Holdról is lehetett látni. Azt azonban, amikor Jeremić néhány milliméterrel felemelte a támasztó lábát induláskor (ha valóban felemelte, ebben nem vagyunk biztosak), azonnal kiszúrták. Ez összesen ugye hat pont, miközben a különbség a végére kettő volt. A kosárlabda azonban nem matematika, hogy így kijöjjön a végeredmény, a valóság az, hogy nem játszott jól a marosvásárhelyi csapat. Martinić megpróbálta ezúttal is pótolni a kollégái hiányosságait, dobott hat triplát, sajnos, az utolsó másodpercekbeli kísérlete (pedig nyílt dobása volt), amellyel megnyerhette volna a meccset, kimaradt. Azonban nem lehet úgy nyerni, ha egy 35 percet játszó alapjátékos, Jeremić 1/9-et dob félkörön túlról, egy további kulcsjátékos, Gajović pedig 1/7-et mezőnyből. Nem lehet úgy nyerni, hogy a csapatnak 40%-os mutatója van mezőnyből, mindössze 68%-a szabaddobásból (lám, egy újabb matematikai adat: a hét kimaradt szabaddobással kényelmesen nyerhető lett volna a meccs), és az ellenfélnél tízzel kevesebb lepattanót (32-42) szed össze. Hozzáadhatjuk, hogy Reljićnek már a második percben betörték a fejét, amelyre sima sportszerűtlen szabálytalanságot ítéltek a bírók, ám hosszú ideig nem tudott pályára lépni, s ezt követően is, bekötött fejjel, a szokásosnál sokkal visszafogottabban játszott.

Továbbá: Faragó Péter mindössze nyolc játékost forgatott, pedig azokat a szörnyen rossz döntéseket, amelyeket időnként Jeremić és Gajović is hozott, Bodó és Major is meghozhatta volna, azzal a különbséggel, hogy akkor utóbbiakat azonnal le is cserélik. Igen, tudjuk, nagyon hiányzik Person és egy tartalék beállós (Anyikijenko vagy más), ám ez sem a rossz döntéseket, sem a kritikán aluli pontosságot nem igazolja.

Sajnos, az évnek még nincs vége, és a Nagyvárad elleni meccs után szétesett játékú csapatnak (a Nagyszeben elleni kupagyőzelem dacára) még két kiszállása van. Ma Kolozsváron lép pályára az U-BT vendégeként, december 28-án pedig Konstancára látogat.

Fotó: Nagy Tibor


Jegyzőkönyv

Kosárlabda Nemzeti Liga, 13. forduló: Marosvásárhelyi CSM – FC Argeș Pitești 77:79 (20-15, 19-25, 17-20, 21-19).

Marosvásárhely, Simon László Sportcsarnok, 1500 néző. Vezette: Laurențiu Grigoraș (Bodzavásár), Șerban Rașoga (Ploiești), Tudor Crișan (Kolozsvár). Ellenőr: Doru Vinași (Kolozsvár).

Marosvásárhely: Martinić 27 pont (6), Jeremić 11 (1), Șolopa 11, Sánta 9, Casale 9, Reljić 5 (1), Gajović 5 (1), Borșa. Kispadon: Engi-Rosenfeld, Major, Bodó. Mureșan. 

FC Argeș: Smith 23 pont, Baciu 10, Nistor 9 (1), Allen-Williams 8 (1), Mušić 8, Hill 7 (1), Ðoković 7 (1), Jones 5, Fometescu 2, Antonescu. Kispadon: Vanel.


Eredményjelző

Kosárlabda Nemzeti Liga, 12. forduló: Nagyváradi CSM – SCM U Craiova 81:58; 13. forduló: Marosvásárhelyi CSM – FC Argeș Pitești 77:79, SCM U Craiova – CSO Voluntari 65:78, CS Vâlcea 1924 Râmnicu Vâlcea – Bukaresti CSA Steaua 104:89, Temesvári SCM – Kolozsvári U-BT 85:90, Galaci CSM – Nagyváradi CSM 87:104, Brassói Corona – Konstancai CSM 98:67, Bukaresti Dinamo – CSM Baschet Petrolul Ploiești 85:73.

Hogy vinné el a fekete mentő! 52 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 52 perccel korábban

Erről jut eszembe 52 perccel korábban

Rollernagyi 52 perccel korábban

Közönségszolgálat 52 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 52 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 52 perccel korábban

Hírek, rendezvények 52 perccel korábban

4keréken 52 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató