2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gyógyír a léleknek

  • 2016-11-02 14:15:56

Vékony, fényes kis füzet, amolyan kézbe, lélekbe simuló, amely 15 rövid alapimádságból és a lényegüket illusztráló jelképes fotókból áll, s egyre népszerűbb lesz a hívő katolikusok és más vallásúak körében is. 

Vékony, fényes kis füzet, amolyan kézbe, lélekbe simuló, amely 15 rövid alapimádságból és a lényegüket illusztráló jelképes fotókból áll, s egyre népszerűbb lesz a hívő katolikusok és más vallásúak körében is. Szerkesztője Bakó Pál, azaz Pál atya ferences szerzetes, a 33 árva gyermeket gondozó Szent Erzsébet Társulás vezetője. 
Kérdésemre, hogy mi indította arra, hogy a kis imádságoskönyvecskét megszerkessze, elmondta: egyrészt arra gondolt, hogy mai felgyorsult világunkban az Istenhez fohászkodó embernél legyen kéznél egy imádságsorozat, ami hét perc alatt hangosan és öt perc alatt csendben elmondható. Elsősorban a római katolikus hitben élők számára készült, de bárki használhatja, mert a katolikus vonatkozásokat elhagyva is teljes a könyv tartalma. Az imádságok összefüggésben vannak, egy logikus sort követnek. Akinek több az ideje, egy-egy imádságban elmélyedhet, elgondolkozhat, akár hosszabb időn keresztül is, aki nagyon elfoglalt, a már említett néhány perc alatt elmondhatja.
A zsebben is jól elférő, képeslap nagyságú füzet a gyergyószentmiklósi Mark House nyomda támogatásával készült a ferences rendtartományi elöljáró engedélyével. A fényképek többségét a szerző fotózta és válogatta az imádságok mellé. 
A kezdőoldalon a fényben imádkozó összekulcsolt kéz látható, egyik oldala sötétebb, a másik világosabb, ahogy az emberben is együtt van a fény és az árnyék, de az Isten jelenlétében elmondott ima a fény győzelmét jelenti. Az első imát az assisi templomból származó dombormű illusztrálja, amelyen Szent Ferenc és az angyalok Istent dicsőítik. Az Atyát, a Fiút és a Szentlelket megidéző ima mellett az esztergomi teológiai intézet folyosóján fényképezett feszület látható. A hitvallásra való ráhangolódásban az assisi bazilika rózsaablakának kőcsipkéje segít, a Hiszekegy mellett a római katolikus vallás központjának, a római Szent Péter-bazilikának a képe látható. A hit megvallása után az assisi kolostor kőfalai a szilárdságot és az erőt jelképezik, a Miatyánk mellett a római kamilliánusok templomában fényképezett feszület emlékeztet, hogy Krisztus szabadította meg az embert a gonosztól. A magyarok Nagyasszonyának, patrónusának köszöntője és az Üdvözlégy Mária mellett az esztergomi bazilikában készült kép látható. A továbbiakban az önmagunkért, szüleinkért és tanítóinkért, egyházi és világi elöljáróinkért, a családért, a betegekért és szegényekért mondható imák következnek, amelyek mellett a Szent Erzsébet Alapítvány gondozottjainak képe is megjelenik. Az imádságsorozatot záró köszönet mellett a nagykárolyi Nagy Szilárd Szent Ferencről készült festménye látható, amit ajándékba adott az alapítványnak.

Hogy vinné el a fekete mentő! 19 órával korábban

Erről jut eszembe 19 órával korábban

Rollernagyi 19 órával korábban

Közönségszolgálat 19 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 19 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 19 órával korábban

Hírek, rendezvények 19 órával korábban

4keréken 19 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató