2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tegnap délelőtt koszorúzással folytatódott a tisztelgés. A református temetőben a városépítő polgármester sírhelyénél csendes megemlékezésre gyűltek egybe a marosvásárhelyi magyarság képviselői.


Tegnap délelőtt koszorúzással folytatódott a tisztelgés. A református temetőben a városépítő polgármester sírhelyénél csendes megemlékezésre gyűltek egybe a marosvásárhelyi magyarság képviselői. Koszorúik elhelyezése után dr. Bernády György bronzszobránál idézték fel az egykori kisvárost korszerűsítő jeles személyiség érdemeit. A megemlékezés-sorozatot szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, Borbély László miniszter rövid beszédben vázolta mindazt, amit a hajdanvolt polgármester életműve folytatásaként az eltelt két évtizedben sikerült elérni. Szólt arról is, milyen üzenete lehet Bernádynak a maiak számára.

Kiemelte a magyarság összefogásának szükségességét, hiszen együtt lehetünk igazán erősek, közösen érhetünk el valós eredményeket a város magyar közössége, teljes lakossága javára. Emlékeztetett arra, milyen hatalmas tömeg volt jelen a Bernády téren a szobor felavatásakor, ennek tudata, az erő és sokaság érzete tehet képessé újabb eredményekre. Egyben figyelmeztette a jelenlevőket annak a veszélyére, hogy egyesek megpróbálják visszahozni a közéletbe 1990 szomorú emlékű első hónapjainak hangulatát, ami akkor a tragikus márciusi eseményekhez vezetett. A MOGYE-ügy, az új tanügyi törvény előírásainak semmibevétele s ezáltal a magyarság jogos követelményeinek elutasítása is ilyen kísérletnek tekinthető. A közelgő választási kampány is fokozhatja a populista demagógiát s a nacionalista hőbörgéseket. Borbély hangsúlyozta, mindenekelőtt a vásárhelyi magyarok, de a város többi polgára számára is nagyon fontos a váltás, egy olyan polgármester megválasztása, aki tényleg akar és tud is tenni a közért, a megújulásért. A mostani városvezető egy nappal korábban koszorúzott e szobornál, nem akart együtt tisztelegni a magyarokkal. És azt nyilatkozta a médiának, egyetért azzal, hogy a 2-es Számú Általános Iskola Bernády György nevét viselje. De főtanfelügyelő párttársát és a többi illetékeseket nem szólítja fel arra, hogy ennek érdekében konkrét intézkedéseket is tegyenek. Akkor hogy is van ez? Egyébként nem csak a Bernády által építtetett 2-es iskola neve jöhet szóba. Ebben a városban, ahol majdnem fele-fele arányban élnek románok és magyarok, az lenne a természetes, hogy még számos tanintézményt nevezzenek el magyar személyiségekről. Legalább húsz olyan magyar kiválóság élt itt, akik megérdemelnék, hogy nevüket ily módon örökítsék meg Marosvásárhelyen. A Bernády Alapítvány ezt is szorgalmazza a jövőben is, a Bernády-napok is erősítik a Bernády-kultuszt, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy itthon érezzük magunkat, és megértésben, békességben éljünk más nemzetiségű polgártársainkkal.

A megemlékezés zárómozzanataként koszorúztak a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Maros Megyei Tanács, a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Marosvásárhelyi Városi Tanács, a Maros megyei és a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület, a szovátai Bernády György Közművelődési Egyesület képviselői.

Hogy vinné el a fekete mentő! 50 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 50 perccel korábban

Erről jut eszembe 50 perccel korábban

Rollernagyi 50 perccel korábban

Közönségszolgálat 50 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 50 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 50 perccel korábban

Hírek, rendezvények 50 perccel korábban

4keréken 50 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató