2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jövő év elejére készülhet el

Közel egy évvel azután, hogy elkezdődtek a felújítási munkálatok a marosvásárhelyi Bölöni László Stadionnál, a beruházás alig egy részét sikerült megvalósítani. Bár a munkálatokkal lassan haladnak, az illetékesek szerint legkésőbb jövő év elején a sportlétesítményt ismét használatba adják. 

Horațiu Lobonț, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Iskolaigazgatóságának igazgatója lapunknak elmondta, hogy az elmúlt időszakban többek között korszerűsítették a világítási rendszert, felújították a futópályát, illetve az öntöző- és vízelvezető rendszert, valamint kialakították a természetes gyepet. Jelenleg az újabb atlétikai elemek – például magasugró- és a dobószektor – kialakításán dolgoznak, illetve folyamatban van a lelátó egy részének felújítása is. Horațiu Lobonț megerősítette lapunk információit, miszerint a nézőtér egy része már az Arhing Kft. által 2013-ban készített felmérés során sem bizonyult biztonságosnak, és nem felelt meg a hatályos szabványoknak, ezért ezeket műszakilag ellenőrizni fogják, majd elvégzik a szükséges javításokat. Az igazgató kiemelte, hogy a beruházás pontos költségvetéséről csak a munkálatok befejezése után tudnak beszámolni, idén azonban eddig nagyjából 2,5 millió lejt költöttek el, azt követően, hogy a helyi tanács májusban elfogadta az éves költségvetést. 

Fotó: Nagy Tibor


Horațiu Lobonț hangsúlyozta, hogy tisztában vannak azzal, hogy a lakosság és főleg a sportolók nagyon várják, hogy a sportlétesítményt ismét használni lehessen, ezért folyamatosan dolgoznak ennek rendbetételén. Rámutatott ugyanakkor, hogy mivel a stadion az évek során rendkívül rossz állapotba került, a teljes felújítása is időbe telik. Kiemelte, hogy bár a sportolók és sportolni vágyók néhány hónapon belül ismét birtokba vehetik majd a létesítményt, még egy ideig biztosan nem lesz az elvárásoknak teljesen megfelelő. 

Mint arról a Népújság korábban beszámolt, a tervek szerint a felújítást követően a multifunkcionális stadion ismét régi fényében ragyog majd, és olyan európai szintű központtá válik, ahol akár rangos országos és nemzetközi versenyek is szervezhetők. Ennek érdekében a futballpálya mellett számos atlétikai számhoz alkalmas teret is kialakítanak, többek között 400 méteres futóköröket, egyenes szakaszokat a 100 méteres síkfutáshoz és gátfutáshoz, illetve dobószámokhoz (súlylökéshez, diszkoszvetéshez, gerelyhajításhoz, kalapácsvetéshez) és a távol-, hármas-, magas- és rúdugráshoz szükséges területeket is. A stadion befogadóképessége nagyjából 10 ezer fős lesz, két tribünnel és két kapu mögötti lelátóval. 

A marosvásárhelyi Bölöni László Stadion felújítása évtizedekig váratott magára; a munkatársaink által említett 2013-as, elsődleges dokumentáció óta is csaknem 12 év telt el, amíg a munkálatok ténylegesen elkezdődtek (2025 augusztusa – a szerk.). Úgy vélem, hogy az illetékeseknek kötelessége gondoskodni arról, hogy a város híres egykori válogatott labdarúgójáról és edzőjéről elnevezett sportlétesítmény soha többé ne kerülhessen olyan siralmas állapotba, mint amilyenben hosszú évekig volt. Marosvásárhely – és Bölöni László – ennél többet érdemel. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató