2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A címvédő Ferencváros 4-2-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia vendégeként a magyar labdarúgó NB I 12. fordulójának szombat esti mérkőzésén. A zöld-fehérek, akik szerdán bombameglepetésre kiestek a Magyar Kupából a harmadosztályú Iváncsával szemben (lásd mellékelt összefoglalónkat – a szerk.), sikerükkel visszavették az első helyet a tabellán az újonc Kecskeméttől úgy, hogy két találkozóval kevesebbet játszottak.

A hazaiak első támadásukból 11-eshez és vezetéshez jutottak, mivel Samy Mmaee teljesen feleslegesen szabálytalankodott a büntetőterületen belül (1-0). A gól megadta a mérkőzés alaphangját, kifejezetten lendületes játékot láthattak a nézők, a címvédő zöld-fehérek pedig hamar egyenlítettek Marquinhos pontos lövésével (1-1). Mindkét csapat lendületes és veszélyes akciókat vezetett, a második találatot a fővárosiaknak sikerült előbb megszerezniük Ryan Mmae remekbe szabott góljával (1-2), de az egyenlítésre ezúttal sem kellett sokáig várni, mert Nagy Zsolt fejese a bal kapufáról a hálóba pattant (2-2). A szünet előtti slusszpoén a Ferencvárosé volt, ugyanis Traore a hazai kapus lába között talált a hálóba (2-3).

A fővárosiak a második félidő elején azonnal megduplázták előnyüket (bedobást követően Ryan Mmae a jobbszélről belőtte a labdát a kapu elé, az egyedül hagyott Traore formalitást teljesített, 2-4), sőt, akár végleg eldönthették volna az összecsapást, ez viszont nem sikerült nekik. A felcsútiak szép lassan átvették az irányítást, bátran futballozva számos helyzetet alakítottak ki, de Dibusz sorozatos bravúrjai megakadályozták a felzárkózást. A hajrában ismét a FTC járt közelebb a gólhoz, ekkor viszont Tóth védett többször bravúrosan, így maradt a 4-2-es vendégsiker a kifejezetten élvezetes összecsapáson.

A ferencvárosi Ryan Mmaee (j) és a felcsúti Patrizio Stronati (b2)

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Jegyzőkönyv

NB I, 12. forduló: Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 2-4 (2-3)

Felcsút, Pancho Aréna, 3121 néző, vezette: Erdős.

Gólszerzők: Puljic (3., 11-esből), Nagy Zs. (33.), illetve Marquinhos (7.), R. Mmaee (29.), Traore (44., 52.).

Sárga lap: Spandler (9.), Corbu (37.), Băluță (49.), Kiss T. (91.), illetve Laidouni (51.), Besic (75.).

Puskás Akadémia FC: Tóth B. – Batik, Stronati, Spandler – Mezghrani (14. van Nieff), Baluta (87. Zahedi), Favorov (46. Urblik), Nagy Zs. – Corbu, Puljic (83. Colley), Kiss T.

Ferencvárosi TC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Knoester, Pászka – Laidouni (61. Gojak), Vécsei – Marquinhos (69. Besic), Zachariassen, Traore – R. Mmaee (86. Tokmac).


Eredményjelző

* NB I, 12. forduló: Zalaegerszeg – Budapest Honvéd 0-2, Fehérvár FC – Paksi FC 1-1, Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 2-4, Vasas FC – Kecskeméti TE 1-2.

* NB II, 12. forduló: Diósgyőri VTK – Budafoki MTE 2-1, FC Ajka – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-4, Tiszakécskei LC – Pécsi MFC 1-2, BFC Siófok – Gyirmót FC Győr 1-3, HR-Rent Kozármisleny – Credobus Mosonmagyaróvár 0-4, Szombathelyi Haladás – MTK Budapest 3-2; 13. forduló: MTK Budapest – BFC Siófok 1-1, Kolorcity Kazincbarcika SC – Tiszakécskei LC 2-2, Pécsi MFC – FC Ajka 1-0, Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 4-3, Budafoki MTE – Aqvital FC Csákvár 2-2, Dorogi FC – ETO FC Győr 0-1, Gyirmót FC Győr – Soroksár SC 2-2, Credobus Mosonmagyaróvár – Diósgyőri VTK 0-3, Szentlőrinc – Szombathelyi Haladás 2-0, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – HR-Rent Kozármisleny 1-0. Az élcsoport: 1. Pécs 29 pont, 2. DVTK 27, 3. Szeged 24.


Bognár György távozott az MTK-tól, Horváth Dávid az új vezetőedző

A magyar labdarúgó NB II-ben szereplő MTK Budapest vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Bognár György szakmai igazgatóval, és Horváth Dávidot nevezte ki a csapat vezetőedzőjének. A budapesti klub honlapjának vasárnapi közleménye kiemeli, hogy a legutóbbi hat forduló eredménye alapján az MTK az NB II 20., vagyis utolsó helyén állna, a megszerezhető 18 pontból mindössze kettőt gyűjtött be. Emiatt az MTK 13 fordulót követően nyolcpontos hátrányban van az első helytől, és hatra a még feljutást érő második helytől.

„A szezonkezdet előtt világossá tettük, hogy az MTK-nak az első osztályban van a helye, az azonnali visszajutás a minimumcél, ebben nem kötünk kompromisszumot. A jelenlegi szakmai stábbal, sajnos, a bajnokság egyharmadát követően már nem látjuk biztosítottnak a célunk elérését, ezért a váltás mellett döntöttünk” – indokolta Selei András klubigazgató a változtatást.

Az újonnan kinevezett vezetőedző, Horváth Dávid a jelenlegi szezonban az MTK Budapest második csapatát irányította, valamint az ifjúsági Bajnokok Ligájában ő vezette az MTK U19-es csapatát, amelynek vezetőedzőjeként egymás után kétszer nyerte meg a magyar bajnokságot. Horváth az előző szezon utolsó négy NB I-es mérkőzésén irányította az MTK-t, ezeken 10 pontot szerzett a csapat, az utolsó pillanatig életben tartva a bennmaradási reményeket.


Hogy vinné el a fekete mentő! 54 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 54 perccel korábban

Erről jut eszembe 54 perccel korábban

Rollernagyi 54 perccel korábban

Közönségszolgálat 54 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 54 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 54 perccel korábban

Hírek, rendezvények 54 perccel korábban

4keréken 54 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató