2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lejátszották a labdarúgó Románia-kupa megyei szakaszának negyeddöntős mérkőzéseit, s noha ebben a sorozatban általában nem ritkák a meglepetések, arra azonban aligha számíthatott bárki, hogy ebben a fázisban minden egyes meccs meglepetéssel zárul.

Kezdjük azzal, hogy Radnót, amely eddig könnyedén jutott túl minden ellenfelén, inkább a bajnoki rájátszásra fordította a figyelmét, hiszen most már minden ballépés végzetes lehet. De nem tudja megvédeni a tavaly elhódított megyei serleget az ASA sem, igaz, neki legalább annyi mentsége van, hogy egy erős csapat otthonában lépett pályára. Semmi mentsége nincs azonban Marosoroszfalunak és Búzásbesenyőnek, hiszen ők alsóbb osztályban szereplő együttesektől kaptak ki.

Ily módon az elődöntőbe két csapat került a megyei legmagasabb szintről két mélyebbről érkező kihívóval, a serleg legnagyobb várományosának pedig Marosszentkirály-Náznánfalva lépett elő.

Eredményjelző
Románia-kupa, megyei szakasz, negyeddöntő: Görgénysóaknai Viitorul – Marosoroszfalui Mureșul 3-2, Karácsonyfalvi Scânteia – ACS Búzásbesenyő 3-0, ASF Mezőpagocsa – CS Radnót 4-2, ACS Marosszentkirály-Náznánfalva – Marosvásárhelyi ASA 3-1.

Hogy vinné el a fekete mentő! 11 órával korábban

Erről jut eszembe 11 órával korábban

Rollernagyi 11 órával korábban

Közönségszolgálat 11 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 11 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 11 órával korábban

Hírek, rendezvények 11 órával korábban

4keréken 11 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató