2026. augusztus 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Évek óta nem volt ennyi rózsahimlős és kanyarós megbetegedés

 Ez az időszak, úgy tűnik, kedvez a megbetegedéseknek, ugyanis a virózisok száma is jelentősen megnőtt.

– közölte érdeklődésünkre dr. Gabriela Uifălean, a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szóvivője. Fél osztályok hiányoznak az iskolákból, sorra kapják el egymástól a himlőt a gyerekek.

 Ez az időszak, úgy tűnik, kedvez a megbetegedéseknek, ugyanis a virózisok száma is jelentősen megnőtt. A február 20-26. közötti héten 4636 felső légúti megbetegedést jegyeztek a megyében, 800-zal többet, mint az ezt megelőző héten. A tüdőgyulladások száma is 350-400-zal növekedett egy hét alatt, 1138 esetet jelentettek a családorvosok. Az igazolt influenzás esetek száma is kétszeresére emelkedett, február 20-26. között 15 személyt regisztráltak. A doktornő szerint szervezetünket megviseli a tél, a hideg idény végére védtelenebb a kórokozókkal szemben. Mindemellett az is közrejátszik, hogy az emberek tavasszal hajlamosak kevésbé felöltözni, pedig éjszaka és reggel nagyon hideg van még.

Az utóbbi időben nagyon sok gyerek, fiatal hiányzott az iskolából, mivel rózsahimlősen, kanyarósan feküdtek otthon. Dr. Uifălean elismerte, bár a minisztérium nem jelentette be, hogy országos viszonylatban járvány lenne, az előző évekhez képest jelentősen meg-növekedett a rózsahimlős és kanyarós megbetegedések száma.

– Januárban 62 rózsahimlős és 54 kanyarós esetet jelentettek a családorvosok, míg az előző évek hasonló időszakában átlagban 2-3, de legtöbb 10 esetet jegyeztek. A februári adatok még nem érkeztek be – közölte a szóvivő.

A doktornő szerint, ahogy az influenzás megbetegedések számában is párévente (a szakirodalom szerint 6-9 év) észlelhető számottevő növekedés, ugyanez a helyzet a rózsahimlővel és kanyaróval. Vannak, akik gyerekkorukban nem kapták meg a védőoltást, ők elkapják és terjesztik a betegséget – tájékoztatott a doktornő.

Hogy vinné el a fekete mentő! 18 órával korábban

Erről jut eszembe 18 órával korábban

Rollernagyi 18 órával korábban

Közönségszolgálat 18 órával korábban

Rigmány rejtett ékköve 18 órával korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 18 órával korábban

Hírek, rendezvények 18 órával korábban

4keréken 18 órával korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató