2026. augusztus 11., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A statisztika szerint naponta öt, C típusú hepatitiszben szenvedő romániai beteg hal meg, a vírushordozók száma eléri az országban a 800 ezret. 

A statisztika szerint naponta öt, C típusú hepatitiszben szenvedő romániai beteg hal meg, a vírushordozók száma eléri az országban a 800 ezret. Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter szerint ugyan 650 ezren fertőzöttek – ami Romániában rekordszám, és Európa-szinten is jelentős –, de a jó híre az, hogy hamarosan esély lesz a gyógyításukra.
A tárcavezető májusban szinte szóról szóra ugyanezt nyilatkozta, amikor jóváhagyták a B, illetve C vírusos májgyulladásban, májzsugorban szenvedők számára térítésmentesen elérhetővé váló, 98 százalékos gyógyulást biztosító, interferonmentes, igen korszerű és drága gyógyszert. A szaktárca és a gyógyszerforgalmazók között azóta is folytak a tárgyalások, a C vírusos májgyulladás utolsó stádiumában levő betegek pedig reménykedve várták a tárgyalások eredményeit, az életmentő gyógyszert. Nicolae Bănicioiu szerdán bejelentette, sikerült megállapodniuk a forgalmazókkal a költségvolument illetően, így első körben annak az 5-6 ezer betegnek, aki vállalja, hogy szigorúan betartja a gyógyszerszedési előírásokat, biztosítani tudják a kezelésenkénti 14-18 ezer euróba kerülő orvosságot. 
Remény a gyógyulásra – de nem azoknak, akik a hosszúra nyúló tárgyalások eredményeit már nem érhették meg. Remény azoknak, akiknek még megadatik kivárni az óvási időt, az egészségbiztosítási pénztárral a szerződéskötést, az orvosság piacra kerülését, illetve az ártámogatott gyógyszerek jegyzékére való felvételét. Ami országunkban, ugye, hosszadalmas folyamat...
És mégis, jó hír a májgyulladásos betegeknek, hogy van esély a gyógyulásra. Románia Európa-szinten azon kevés állam között lesz, amelyek a legkorszerűbb terápiát biztosítják e betegek számára. Akik nem kevesen vannak, hisz felmérések szerint világszinten a lakosság mintegy 3 százaléka hepatitisz C vírushordozó. Ugyanakkor rendkívül fontos lenne – a gyógyszeres terápiákon túl – a megelőzésre fektetni a hangsúlyt, hiszen köztudottan régiónként más a vírushordozók aránya. Egészségnevelés, oktatás, infra-struktúra-fejlesztés, országos egészségügyi program kidolgozása – ilyen szempontból várjuk azokat az intézkedéseket, amelyekkel megelőzhető e hosszú lefolyású, súlyos, gyakran halálhoz vezető betegség. 

Hogy vinné el a fekete mentő! 49 perccel korábban

A Citadin Prest lesz az építő 49 perccel korábban

Erről jut eszembe 49 perccel korábban

Rollernagyi 49 perccel korábban

Közönségszolgálat 49 perccel korábban

Rigmány rejtett ékköve 49 perccel korábban

Újabb áldozata van a Marosnak 49 perccel korábban

Hírek, rendezvények 49 perccel korábban

4keréken 49 perccel korábban

A csend kolostora 3 héttel korábban

Ahol a múlt ma is otthon van 2 héttel korábban

Díszbe öltözött a város 2 héttel korábban

Ákosfalva 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató