A múlt pénteki bukaresti szörnyűség viszont mélyen megérintette a közvéleményt. Nemcsak a fővárosban, szerte az országban is.
Gyönyörű, de borzalmas az ősz. A színpompás természetfotóknál, napfényes vagy ködösen romantikus művészi tájszekvenciáknál csak a tragédiákról szóló képek, írások, videofelvételek gyakoribbak a közösségi hálókon. Tűzvész, árvíz, földrengés, földcsuszamlás, bombázás, lefejezés, ámokfutás, repülőkatasztrófa, hajószerencsétlenség, öngyilkos merénylet... Borzalom árasztja el a médiát. Azt hiszem, már régóta immunissá váltunk az ilyen hírekkel szemben, jobb esetben is közömbösen könyveljük el, hogy megint tömegesen haltak meg emberek. Minél távolabb tőlünk, annál inkább. A múlt pénteki bukaresti szörnyűség viszont mélyen megérintette a közvéleményt. Nemcsak a fővárosban, szerte az országban is. Sokan tanulságokat is próbálnak levonni belőle, az egész román társadalomra vonatkoztatható következtetéseket fogalmaznak meg a döbbenetesen fájdalmas esemény kapcsán. Tehetik, ahhoz, ami történt, számos olyan rendellenesség, törvénytelenség, nemtörődömség, társadalmi, emberi hiba, felelőtlenség, más szociális rákfene járult hozzá, ami mindenfelé lépten-nyomon körülvesz. Tényleg, ahogy mondják, történhetett volna bárhol hasonló tömeges halál, elvégre nagyon gyakran csak a véletlenen múlik, bekövetkezik-e a tragédia vagy sem. Most egy darabig a hivatalok, hivatalosságok bekeményítenek, sűrűbbek, szigorúbbak lesznek az ellenőrzések, néhány felelőst elítélnek, bezárnak, majd ki is engednek, az ügyeskedő ügyintézés rövid ideig megnehezül, a csúszópénzeket kényesebb lesz átadni, átvenni stb., stb. Attól tartok azonban, hogy a mai együttérző, nagy összefogás, a mostani országos szolidaritás, a sebesültek, a megégettek életéért, gyógyulásáért kifejtett példás szakmai munka és mindaz, ami a romániai civileket a napokban megrázta, hamar elcsitul, feledésbe merül, és minden visszaáll a régi kerékvágásba. Egy következő hasonló eseményig, mondjuk egy rendhagyó méretű földindulásig. Civileket említettem, az ő cselekvő együttérzésük, humanizmusuk megnyilatkozásai keltettek kedvező benyomást a köztudatban. A politikusi megnyilvánulások nem leplezett ellenérzéseket váltottak ki az emberekben. Mert, mint mindig, ezúttal is volt elég olyan politikus, tisztségviselő, közszereplő, aki profitálni szeretett volna a szomorú helyzetből. Többüknek tapasztalniuk kellett, hogy ez alkalommal melléfogtak. De ők sohasem csüggednek. A nemzeti gyász lezárul, folytatódhat a csaholástól hangos, parttalan politikai kutyakomédia. Legalább a többiek, a most összefogott ismeretlenek, „névtelenek” ne felednék, mekkora szüksége van ennek az országnak a megértésre, az emberséges, jó szándékú erők egyesítésére!
